hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lengyelország helye biztos Európában, a föderatív Unió jövője nem az
Erősödnek a viták az Unióban a lengyel alkotmánybíróság döntését követően
Lengyelország helye biztos Európában, a föderatív Unió jövője nem az

Fotó: AP / Ronald Wittek

2021. 10. 28.
A hírhedt 7. cikkely szerinti eljárás megindítását követeli az Európai Parlament Lengyelországgal szemben, miközben a konzervatív politikusok korábbi lengyel alkotmánybírósági határozatokra hivatkoznak az uniós jog elsőbbségével szemben. A lengyel fejlemények rávilágítanak arra, hogy nem csak jogi érvanyagok állnak egymással szemben: voltaképpen a föderális Unió jövője a tét.

Tovább erősödik az október elejei lengyel alkotmánybírósági határozatot követően kialakult heves disputa: október 21-én az Európai Parlament 153 ellenszavazat mellett 503 parlamenti képviselő támogatásával – és ebben az esetben a szavazati arányok is lényegesek – elfogadott határozatával kísérletet tett a lengyel testület állásfoglalásának „félresöprésére”.

A lengyel alkotmánybíróság még október elején hozta nyilvánosságra néhány általános megállapításra szorítkozó határozatát, amelyben kritizálta az Európai Uniót, mondván, hogy annak egyes intézményei túllépik az Unió alapszerződéseiben rájuk átruházott hatásköröket. Valamint kifogásolták, hogy az uniós jog „mindenek feletti” elsőbbsége lényegében ellehetetleníti a tagállamok, így Lengyelország önálló és szuverén államként való működését; az alkotmányos szintű lengyel rendelkezéseknek az állami működés során ugyanis a testület szerint érvényesülniük kell.

A lengyel bírósági határozat óriási visszhangot váltott ki Európában, számos alkotmányjogász, valamint maga az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is az Unió jogrendjével szembeni támadásként értékelte a helyzetet, amely „azonnali és kemény válaszlépést igényel”. Egyes politikusok pedig a döntésben a Pol­exit, vagyis Lengyelország Unióból való kilépésének előkészítését vélték felfedezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!