hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A republikánus szakítópróba: mihez kezd Trumppal a párt?
Felmentették Trumpot az impeachment eljárás során
A republikánus szakítópróba: mihez kezd Trumppal a párt?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 17.
Szombaton lezárult a Trump ellen indított második felősségre vonási eljárás. A volt elnököt ugyan nem sikerült bűnösnek nyilvánítani, azonban az impeachment körüli események komoly törésvonalakat jeleznek a Republikánus Pártban.

Trump elnöksége még az utolsó utáni pillanatokban is tartogatott meglepetéseket: ő lett az első elnök, aki ellen másodszor is megindították az im­peachmentet, ráadásul úgy, hogy az ítélethozatalkor már nem is volt hivatalban, szombat óta pedig már ő a legtöbbször felmentett elnök is!

A Capitolium január 6-ai ostromának következményeként elindított eljárás célja az volt, hogy Trumpot bűnösnek nyilvánítsa, amiért „lázadást szított”. Ha sikerre viszik, a Szenátus arról is szavazhatott volna, hogy Trump soha többé ne viselhessen közhivatalt, elvágva őt attól a lehetőségtől, hogy 2024-ben ismét ringbe szálljon az elnökségért. Nem véletlen a szándék a Demokrata Párt részéről: Trump továbbra is toronymagasan a legnépszerűbb republikánus politikus. Azonban az eljárás körülményei bizonytalanná teszik, hogy valóban ez volt-e az impeachment célja.

Megkésett retorzió

A január 13-án megindított eljárás a Képviselőházon gond nélkül átjutott, nemcsak a demokrata többségnek, hanem annak a tíz republikánus képviselőnek köszönhetően is, akiket „igazságérzetük” a másik párt mellé terelt a sajátjuk választópolgáraival és elnökével szemben. A Szenátusnak való átadás azonban lassabban ment, Nancy Pelosi demokrata házelnök valamiért egy egész hétvégét várt ezzel, így mindössze öt nap maradt az új elnök beiktatásáig, ráadásul a republikánusok frakcióvezetője, Mitch McConnell is tovább húzta az eljárás megkezdését, így a tárgyalás már csak jóval Trump leköszönése után, február 9-én kezdődhetett el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!