hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A „milliárdosok klubja” a járvány alatt is hasít
2021 leggazdagabb üzletemberei
A „milliárdosok klubja” a járvány alatt is hasít

A lista élvonalában Elon Musk.(Fotó: AP / Jae C. Hong)

2022. 01. 12.
A legvagyonosabb emberek és vállalataik tevékenységei azt is mutatják, merre halad ma a világ gazdasága. Ők azok, akik tükröt tartanak a világ fogyasztói és befektetői elé, hogy lássák, globális szinten mire is támasztották a legnagyobb keresletet.

Ugyan sokak számára 2021-gyel még nem értek véget a pandémia okozta financiális kihívások, a Forbes által vezetett milliárdos rangsorban rekordmennyiségű, 493 (!) új szereplő jelent meg a tavalyi évben.

A listán található 2550 személy közül pedig 86 százaléknak sikerült tovább növelni a vagyonát a kritikus időszakban is. A 2021-es évben körülbelül 17 óránként egy újabb milliárdos lépett színre, akiknek csaknem a fele Kínából és Hongkongból érkezett, 250-en pedig visszatérőként jelentek meg újfent a rangsorban.

Rivalizálás a csúcson

A lista élvonalában továbbra is fellelhetünk számos régi arcot, mint a Microsoft és a Google tulajdonosait, Mark Zuckerberget és Warren Buffetet. Az első három hely Elon Musk, Jeff Bezos és Bernard Arnault és családja között cserélt gazdát 2021 folyamán többször. Októberben a

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!