hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A pénz forradalma
Bankárok csodaszerei a járvány utánra Második rész
A pénz forradalma

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 05. 14.
Mint arról múlt heti számunkban írtunk, a világ pénzügyi rendszerének radikális átalakítására vonatkozó tervek már a koronavírus-járvány kitörése előtt nyilvánosan is megjelentek. Többek között erről beszélt Larry Fink, aki szerint a „pénzügyi világ alapvető újrafogalmazásának kezdetén vagyunk”. Mire számíthatunk?

Egyik kézenfekvő fordulat lehet a készpénz nélküli gazdaságra való áttérés felgyorsulása. Erről és a digitális jegybankpénz bevezetésére tett lépé­sekről részletesen olvashatnak Kovács Bence cikkében, lapunk 18. oldalán.

A pénzforgalom átalakulása azonban nemcsak fizetési formák változásával jár (emellett számos praktikus érvet lehet felhozni, mind a felhasználók, mind pedig a bankok, sőt az állam szempontjából is), hanem az állampolgárok pénzügyi biztonságát is érinti. Ma ugyanis a készpénz az egyetlen, az állam által 100 százalékban, összeghatártól függetlenül garantált törvényes fizetési eszköz. Természetesen ennek biztonsága sem abszolút, hiszen egy államcsőd esetén pont ez a garancia hullik ki a készpénz mögül, mint arra bizonyíték a történelem számos hiperinflációja, köztük a magyar pengő második világháború utáni összeomlása.

A számlapénz mögött azonban még ilyen garancia sem áll, a látszat ellenére. Bármennyi pénze is van egy magánszemélynek vagy vállalkozásnak a bankszámláján, nem feltétlenül tud hozzáférni. Ennek lehet technikai akadálya (szoftverhiba, súlyos áramszünet vagy akár heckertámadás), de lehet a kormány intézkedése is, például egy olyan vészhelyzetben, mint a jelenlegi járvány. Bár most ilyenre nem került sor, a megfelelő felhatalmazás birtokában a kormánynak csak döntés kérdése, hogy mondjuk felfüggessze vagy korlátozza az egy számláról hozzáférhető összeget. Már ez is növeli az állampolgárok pénzügyi kiszolgáltatottságát, de még nagyobb veszteséget okozhat, ha a számlavezető bank jelent fizetésképtelenséget. Ekkor ugyanis csak az állami garancia mértékéig (ez Magyarországon számlánként jelenleg 30 millió forint) garantált az egyenlegek – bármekkora is legyen az – kifizetése.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!