hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Okoseszközök az egészség védelmében
Vércukorszintet, szívműködést mérő kütyük és alvásfigyelő alkalmazások
Okoseszközök az egészség védelmében

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 30.
A több mint két évvel ezelőtt megjelenő COVID-19-vírus és annak variánsai markánsan formálták át az emberek hozzáállását a tudatos és hosszú távon alkalmazható egészségmegőrzés tekintetében.

A világjárvány első hullámaiban egyfelől a kórházak és egészségügyi létesítmények leterheltsége miatt, csak sürgős helyzetekben volt lehetőség kórházi ellátást kérni, illetve nem is igen kívánt senki potenciális fertőzöttekkel vagy épp gyógyulófélben lévőkkel érintkezni. Másfelől, a jellemzően terheltebb őszi és téli időszakokban jelentősebb figyelmet kellett szentelni az immunrendszerünk fejlesztésének, valamint időt kellett fordítani arra is, hogy egyre többen gondoljanak a szűrővizsgálatokra mint egyfajta preventív segédeszközökre, az egészségük hosszú távú megőrzésében.

EKG otthon

Míg nyugaton és a tengerentúlon már jó ideje divatosak az otthon is elérhető diagnosztikai eszközök, addig Magyarországon ezek csak az utóbbi években váltak népszerűvé. A repertoár igen széles, legtöbbünknek elsőre talán az Apple Watch EKG funkciója jut eszünkbe, amely képes kiszűrni a lehetséges szívritmuszavarra utaló jeleket. A gyors technológiai fejlődésnek hála, ma már számos más diagnosztikai eszköz is segítségünkre van, akár a mindennapi életvitelünk segítéséről van szó, akár családon belüli szűrési vizsgálatok elvégzéséről. Ezeknek a fő praktikuma, hogy otthon, nyugodt körülmények között elvégezhetőek, legtöbb esetben akár az egész családon alkalmazhatóak, valamint olyan eredményekkel szolgálnak, amelyek akár a kezelőorvos számára is mérhető információt mutatnak.

Az Apple Watch funkcióját továbbgondolva alkották meg az otthon is használható speciális EKG-készüléket, a Wiwe-ot, amely azon felül, hogy klinikai szintű EKG-t mér, részletes elemzést is készít a részünkre. Ezáltal pár perc alatt egy átfogó – ha szükséges – digitálisan is megosztható eredményt kaphatunk a mobilkardiológiai eszköz segítségével. A mérések során többek között a szívritmuszavar, a hirtelen szívmegállás kockázatát, valamint az esetleges stroke gyanúját mutatja ki a készülék. Az eszköz további érdeme, hogy akár az egész család adatait tudja tárolni, nem igényel nagy helyet, nem is költséges, a maga pár tízezer forintos árával. Ugyan nem váltja fel teljesen az orvosok által elvégzett teljes körű diagnosztikát, de például a rutinvizsgálatok elvégzésére vagy hajlamosító tünetek esetén megelőzésre is megfelelő eszköz lehet a mindennapjainkban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!