hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ausztria idén sláger lesz” – hogyan nyaraljunk okosan
A belföld előretör, külföld felkészül
„Ausztria idén sláger lesz” – hogyan nyaraljunk okosan

A legkedveltebb belföldi úti cél továbbra is a Balaton és környéke.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 04. 28.
Megugrott az utazási kedvünk a lazító bejelentések hatására. De miként álljunk neki a nyaralás tervezésének? Hol, milyen körülmények között és mennyiért tölthetjük el legbiztonságosabban a már annyira vágyott pihenésünket?

Óvatos bizakodás jellemzi a hazai utazni vágyókat, ahogy közeleg a nyaralási idény. A turisztikából élők viszont már érthetően sürgetnék a nyitást, várják a foglalásokat, tele vannak optimista forgatókönyvvel. A lakosság mintegy harmada bízik abban, hogy idén nyáron el tud végre utazni, sőt biztató képet mutat az előfoglalások alakulása is – legalábbis ez derül ki a Szállás.hu és az Ipsos legfrissebb felméréséből. Még azzal együtt is, hogy rengeteg a bizonytalan tényező, az emberek már nagyon várják, hogy kimozduljanak, keresik az új élményeket, hisz tavaly a lakosság közel fele nem jutott el nyaralni a világjárvány két hulláma között.

Bár árnyalja a képet, hogy a megkérdezettek közül többen inkább kivárják, hogy korlátozások nélkül utaz­hassanak, még a vonzó akciók, kedvezmények és a még ki nem váltott utazási utalványok ellenére is. Kizárólag belföldi nyaralást a lakosság kétharmada, míg külföldi utazást tízből csak két fő tervez idén. Ugyanakkor itthon emelkedő árak és nagy telítettség várható a népszerű helyeken.
Az általunk megkérdezett néhány vidéki utazási iroda biztosra megy, a rövid buszos utakat inkább belföldre tervezik. Ha kellően rugalmasan tudunk utazni, akár jó áron is kifoghatunk ajánlatokat, ami igaz a repülésre is. 

Álmodozzunk, tervezzük az idei nyaralásunkat, de nézzünk utána a szabályoknak, és ne legyünk csalódottak, ha akár az utolsó percben is módosítani kell az elképzeléseinken – mondja Gyémánt Balázs hivatásos világutazó és utazó blogger.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Népszerűek külföldön és belföldön is az önálló házak, villák. Ezeket családok, baráti társaságok együtt tudják kibérelni anélkül, hogy másokkal is osztoznának. A Szépkártyákon halmozódó összegek ellenére a kutatás is ezt a tendenciát hozza: 10-ből 8 nyaralást tervező nem hotelben foglal szállást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!