Brian Chesky és Joe Gebbia egyetemi osztály- és lakótársak 2007-ben San Franciscóba költöztek. Friss diplomásként keresték a lehetőséget, miképpen juthatnának plusz bevételi forráshoz, ugyanis nem tudták kifizetni az 1150 dolláros lakbérüket. Éppen ekkor rendeztek egy konferenciát San Franciscóban, ami kapóra jött nekik: a szállodák hamar telítődtek a rendezvény résztvevőivel, ezért kitalálták, hogy – jobb híján – felfújható matracokat helyeznek el az albérletükben és „Air Bed and Breakfast”-öt, azaz gumimatracot és reggelit kínáló szálláshelyet hoznak létre, amit kiadnak a szállás nélkül maradt konferencialátogatóknak.
Rohamléptekben készítették el weboldalukat airbedandbreakfast.com domain néven, és igyekeztek minél több vendéget magukhoz csábítani. Az ötlet bevált, néhány nap alatt 3 foglalás érkezett a gumimatracokra.
A vendégek pozitív visszajelzéseit követően Chesky és Gebbia már azt tervezgették, hogyan tudnák mások szobáit, lakrészeit is kiadni és bevételhez jutni a közvetítéssel.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »