Az ausztráliai Hillsong gyülekezethálózat egyik templomépülete. A nagy létszámú közösségekben az adakozókedv is magasabb.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, (Beszakadt az adakozási kedv a nyugati gyülekezetekben, Hetek, 2022.10.07.) a Biblia az adás számos formáját tárja elénk. Ilyen a szabad akaratból való adakozás (a közösségnek), a jótékonyság (alamizsna), illetve az adás mint a tisztelet kifejezése. De létezik egy olyan forma is, amit a Szentírás nem is adásnak nevez – ezzel együtt az isteni gondviselés rendkívüli ígéretét kapcsolja hozzá.
Az Ószövetség törvényeit három kategóriába sorolhatjuk: Izrael állami törvényei (pl. a királyra vonatkozó szabályok), vallási rendeletek (pl. az istentisztelettel kapcsolatos áldozati törvények), illetve általános érvényű erkölcsi-szellemi szabályok (pl. a tízparancsolatban szereplő Ne ölj! vagy Ne paráználkodjál!). Az első két kategóriába tartozó szabályok bizonyos történelmi időben és körülmények között voltak érvényben. Izraelnek rendelkeznie kellett a földje felett, a zsidó templomnak állnia kellett, illetve ekkor még nem került sor a Messiás eljövetelére. Ha nem létezik a történelmi zsidó királyság, az arra vonatkozó állami törvények értelmüket vesztik. A templom hiányában az állatáldozatokra vonatkozó rendelkezések sem értelmezhetőek. Nem beszélve arról, hogy Krisztus egyszeri engesztelő áldozata minden további áldozat bemutatását feleslegessé tette.
De mi a helyzet a többi ószövetségi szellemi-erkölcsi törvénnyel és alapelvvel, amelyeket Mózes könyvei, a Példabeszédek könyve, és más ószövetségi szakaszok is tartalmaznak? Az általános szellemi-erkölcsi törvények közül van, amelyik a Názáreti Jézusban beteljesedett (pl. a fent említett áldozati törvények vagy a szombat törvénye), van, amelyiken Jézus szigorított (pl. ne ölj, ne paráználkodjál), és vannak, amelyek ugyanúgy érvényben maradtak (pl. szülők tisztelete, bálványimádás tilalma).
2022.12.02. (XXVI/48)
