hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világhírű amerikai kutató: "közel az antikrisztusi kor"
Rod Dreher szerint ma a kultúra szakítja el a fiatalokat az igazságtól
Világhírű amerikai kutató: "közel az antikrisztusi kor"

Rod Dreher amerikai konzervatív író(Fotó: Dósa Gyôzô)

2021. 07. 28.
Nem élhetnek hazugság által a keresztények, akkor sem, ha ezért a progresszív kulturális forradalmárok ma világszerte megbélyegzik és üldözik õket. Többek között erről beszélt a Heteknek adott interjúban Rod Dreher amerikai konzervatív író, aki több hónapja Magyarországon és a közép-európai térségben kutatja, miként lehet ellenállni a nyugati társadalmakat fenyegető puha totalitarianizmusnak, és hogyan készülhetnek fel a keresztény közösségek arra a korra, amelyben a bibliai világnézetet „gyűlöletideológiának” minősíthetik.

Tavaly februárban hallgattam önt Rómában, a nemzeti konzervativizmus jövőjével foglalkozó konferencián, amint arról beszélt, hogy Európa keresztútra érkezett. A rendezvényre néhány héttel azelőtt került sor, hogy előbb Olaszországot, majd egész Európát lezárták a járvány miatt. Azóta nagyot fordult a világ: az amerikai választás eredménye, majd az izraeli kormányváltás vereség volt a nemzeti konzervatív eszme hívei számára. Hogyan látja, miért történt ez a fordulat?

– Úgy gondolom, hogy Amerikában ez elsősorban a Covid miatt történt, pontosabban a járvány nem megfelelő kezelése miatt. Szerintem, ha a kormányzat jobb teljesítményt mutatott volna, Trump még ma is elnök lenne. Ebben a példátlan, egy nemzedék életében egyedülálló válságban sokan úgy érezték, hogy nem tudnak bízni az ország vezetőjében, és ezeken a szavazatokon múlt a választás. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Trump veresége miatt a populizmus is vereséget szenvedett. A jobboldal üzenete, a globalizmussal és a kulturális forradalommal szembeni fellépés egy összeszedettebb, következetesebb formában újra népszerű lehet. Ehhez viszont meg kell nyerni a fiatalokat. Trumpnak ez nem igazán sikerült, hosszú távon azonban nem engedhetjük át a városi fiatalokat a baloldalnak. Ugyanezek a kihívások most Orbán Viktor számára is, ha 2022-ben újra nyerni szeretne.

névjegy

Rod Dreher amerikai konzervatív szerző, a befolyásos American Conservative portál alapító-szerkesztője. Számos nagy sikerű könyv szerzője, köztük a Benedict Option című művét a The New Yorker magazin „az évtized legnagyobb hatású vallási könyvének” nevezte. Hitvalló keresztény, korábban metodista, ma tradicionális ortodox kereszténynek vallja magát. A Danube Institute meghívására 2021 eleje óta Magyarországon kutat és tanít.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!