hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Már válni akartam, de hirtelen minden megváltozott”
Személyes történetek a tartós házasság titkáról
„Már válni akartam, de hirtelen minden megváltozott”

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 11.
Február második vasárnapja – idén épp Valentin-nap – a házasság világnapja. Olyan házaspárok történeteit gyűjtöttük össze ez alkalomból, akik már fél évszázadot leéltek egymás mellett harmóniában és boldogságban. Tanulsággal és fordulatokkal teli történetük a példa: a jó házasság nem elérhetetlen álom.

Atartós, boldog házasság titkát ősidők óta kutatják az emberek. Karl Pillemer, a Cornell Egyetem szociológusa is egy ilyen kutató volt. Egy ponton rádöbbent, hogy amíg rengeteg „így legyen jó házasságod” típusú könyvvel találkozott, vajmi kevés irodalom foglalkozik azoknak az embereknek a bölcs tanácsaival, akik már hosszú időt – akár 60-70 évet – leéltek egymás mellett, és a mai napig szeretik egymást. Pedig a jó házasságról hitelesen igazán ők tudnának beszélni – gondolkodott magában. A hiányt pótolandó, nagyszabású kutatásba fogott, mélyinterjús beszélgetés keretében kérdezgettek több száz idős férjet és feleséget egyebek mellett arról: honnan lehet tudni, ki az igazi? Hogyan lehet elkerülni egy rossz választást? A beszélgetés során az élet minden területére kitértek: szó volt gyermeknevelésről, az egymás közötti kommunikáció minőségéről, munkáról, pénzügyekről, konfliktuskezelésről és a szexualitás szerepéről a házasságban. Konklúzióként a felek elmesélték, minek köszönhetően maradt kapcsolatuk izgalmas és vibráló évtizedek múltán is. 

Karl Pillemer szociológus alig talált könyvet, ami olyan idős házaspárok bölcs tanácsait gyűjti össze, akik már egy életet leéltek egymás mellett. Nekiállt összegyűjteni ezeket a történeteket.

Az egyéni sorstörténetek summáját egy könyvben összegezték, 30 Lessons for Loving (30 lecke a szeretetről) címmel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!