hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így indult: húszéves a Vidám Vasárnap
Műfajt teremtett az ATV-n 2001-től látható interaktív istentisztelet
Így indult: húszéves a Vidám Vasárnap

A Vidám Vasárnap a televízió mellett a közösségi médiában is népszerű.(Fotó: Vidám Vasárnap)

2021. 12. 09.
Húsz évvel ezelőtt indult a Hit Gyülekezete élő istentisztelet-közvetítése, a Vidám Vasárnap. A Magyarországon újdonságnak számító televíziós evangelizációt az ATV azóta is sugározza, de a műsor és az ahhoz kapcsolódó tartalmak ma már a közösségi felületeken is elérhetők. A kezdetekről a műsor rendezőjét, Márkus Józsefet kérdeztük.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Az Egyesült Államokban több mint fél évszázada ismertek az evangéliumi egyházak televíziós istentiszteletei, amelyek révén sok millió ember ismerhette meg a pünkösdi-karizmatikus kereszténység hitgyakorlatát. Így a bibliai reformirányzat – amelyet az erőteljes spirituális zenés dicséret és az ihletett igehirdetés jellemzett – kiléphetett a déli államok, a „Biblia-övezet” templomaiból és gyülekezeti csarnokaiból. Sokat tettek ezért az olyan keresztény televíziós csatornák, mint az 1961-ben indult CBN (amelynek alapítója, a 91 éves Pat Robertson hat évtized után nemrég adta át a stafétabotot fiának: Visszavonul az egyik legrégebben futó amerikai sorozatműsor alapító-házigazdája, Hetek, 2021. október 1.).

Olyan típusú, élőben, egy országos sugárzású televízióban közvetített istentisztelet azonban, mint a Vidám Vasárnap jószerint ismeretlen volt – Európában mindenképpen. Az alapító, Németh Sándor így emlékezett vissza a Hit Rádióban a műsor megszületésére:

„Már a nyolcvanas években megfogalmazódott bennünk, hogy szükségünk van kommunikációs eszközökre, újságokra, rádióra, könyvkiadásra. Álmomban szerepelt a tévében való megjelenés is, de Isten végül többet adott. 2000 körül az ATV akkori tulajdonosa, Czikó Gábor megkeresett, és műsoridőt ajánlott a csatornáján. Először ódzkodtam, mert a gyülekezet ellen akkor zajló sajtókampány miatt ez az ajánlat akár csapda is lehetett volna. Hosszú hónapokon át folyt az egyeztetés, amely során Czikó mellett Márkus József szorgalmazta leginkább a televíziós megjelenést.”

A Hetek kérdésére Márkus József televíziós rendező elmondta, hogy azért is támogatta az ajánlatot, mert nem volt előzmény nélkül a Hit Gyülekezete televíziós megjelenése. „1994–1998 között az MTV egyházi osztályától kaptunk negyed­évente 15 perc önálló műsoridőt. Ebben az egytévés világban ezzel adásonként egymillió nézőt értünk el. A Németh Sándor és a gyülekezet ellen folyó médiakampány közepette rendkívüli lehetőség volt, valamint Csiszér Ferenc MTV-s osztályvezető bátor döntése, miszerint a  rábízott műsoridőt igyekezett igazságosan elosztani az egyházak között.” Márkus szerint ez azért is jelentős eredmény volt, mert az ezredforduló után – a mai napig – „a közszolgálati televízió nem vett tudomást a Hit Gyülekezetéről”.

1997–2001 között megnyílt a kereskedelmi tévés piac, így a Hit Gyülekezete az akkori ATV-n vett havi egy óra adásidőt, amelyben a Budapest Sportcsarnokban tartott nagyszabású istentiszteletekről készült összefoglalókat sugározták. Így az ATV akkori tulajdonosa, Czikó Gábor számára nem volt ismeretlen a gyülekezet, amikor felvetette a hetente jelentkező élő adás lehetőségét.

„A tárgyalásokra titokban, szinte konspiratív körülmények között került sor. Czikó és Németh Sándor is nagy kockázatot vállalt ezzel a döntéssel az akkori politikai környezetben. Az ATV tulajdonosát a hivatalos hatalom képviselői az első decemberi adás után megfenyegették, amiért úgymond »kiengedte a ketrecből a Hit Gyülekezetét«. A kérdés csak a közelgő választások miatt került le a napirendről.”

Miután elindult az adás, televíziónézők százezrei kaphattak élő, személyes betekintést az evangéliumi keresztény felekezet istentiszteleteibe. Ez nagyban hozzájárult a Hit Gyülekezetével szembeni előítéletek lerombolásához, mert a kommunista állambiztonság korábbi rágalmazó kliséit – többek között azt terjesztették, hogy a „titkos gyűléseken kriminális dolgok történnek” – a rendszerváltás után a média jelentős része tovább éltette. Az elmúlt 20 évben a Vidám Vasárnap műfajteremtővé vált, és a műsor címét – amely tudatos fordítottja a harmincas évek borús hangulatú, világhírűvé vált slágerének, a Szomorú vasárnapnak – is rendszeresen idézik a médiában. „Csak az ATV technikai lefedettsége a határ, ami jelenleg 94 százalék. Az utóbbi években nem találkoztam olyan nagykorú nézővel, aki ne nézett volna bele a Vidám Vasárnapba” – mondja a műsor rendezője, Márkus József.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!