Visszavonul az egyik legrégebben futó amerikai sorozatműsor alapító-házigazdája
A 91 éves Pat Robertson új projekteket készül elindítani
Visszavonul az egyik legrégebben futó amerikai sorozatműsor alapító-házigazdája

Forrás: Youtube/CBN

2021. 10. 01.
A CBN televízió 700-as Klub című legendás műsorának 60. évfordulóján az alapító műsorvezető, Pat Robertson bejelentette, hogy átadja a naponta jelentkező program vezetését fiának, Gordon Robertsonnak.

Mint hangsúlyozta, nem nyugdíjba vonul, hanem szeretne több időt tölteni tanítással a szintén általa alapított, több mint 11.000 diákkal működő Regent Egyetemen, de a televíziózással sem kíván teljesen szakítani. Pat Robertson havonta egyszer a 700-as Klub interaktív különkiadásában is feltűnik majd, ahol a nézők kérdéseire fog válaszolni.

Időnként pedig nemzetközi események kommentátoraként is szerepel majd a képernyőn.

Pat Robertson az 1961-ben indult műsorával történelmet írt.

Nem csak azáltal, hogy elsőként készített keresztény tartalmú országos televíziós műsort, hanem azáltal is, hogy a korunk eseményeit az evangélium szempontjai szerint értelemző 700-as Klub adásait nagyon sok nem keresztény néző is követte.

Utóbbiak számára a műsorban sugárzott megtérés történetek, gyógyulásokról és pozitív életfordulatokról szóló riportok új módon mutatták be azt, hogy Jézus Krisztus ma is ugyanúgy csodákat cselekszik az emberek életében, mint 2000 éve.

A hat évtizede megszakítás nélkül futó műsor néző millióit mozgatta meg különböző karitatív akciók keretében, a Katrina hurrikántól kezdve a Haitin történ földrengésig. 

A műsorban korunk és a közelmúlt szinte minden amerikai híressége megfordult, és interjút adott Pat Robertsonnak szinte mindegyik amerikai elnök is, köztük Jimmy Carter, Ronald Reagan, Gerald Ford, George W. Bush, valamint Donald Trump.

A 700-as klub adása Magyarországon is ismert, 15 éve fut magyar szinkronnal az ATV csatornán.

Pat Robertson és a CBN 60 éves rendkívüli történetéről a Hetek jövő heti számában részletesen is írunk majd.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!