A szamuráj ősöktől származó Fucsida ambiciózus katonai vezetőként meggyőződéssel vallotta, hogy a Japán Császárság uralkodásra hivatott az ázsiai térségben. Apja egy sportbaleset következtében nem jelentkezhetett a katonai akadémiára, de Micuót spártai neveltetésben részesítette, aki korán kitűnt vezetői képességeivel. A századelőn Oroszország ellen vívott sikeres háború is táplálta azt a harci szellemet, amely valósággal beszippantotta a kisfiút. Már a haditengerészeti akadémián eljegyezte magát a repüléssel. Képességei révén tizennégy órás képzés után már önállóan repülhetett, az intézmény történetében rekordként.
Fucsida a kadétévek után egy cirkálón szerzett harci tapasztalatokat a Kína elleni második hadjáratban, majd a Kaga anyahajón teljesített szolgálatot. Egyik első túlélési kalandja ekkoriban történt.
Egy ködös napon felderítést végeztek az óceán fölött, és szem elől vesztették a hordozót. Akkor még nem használtak radart, így távcsővel pásztázták a terepet a magasból. Percekre elegendő üzemanyag maradt csupán, amikor egy belső hang ennyit mondott: „Húzd fel!” Fucsida így tett: utasította pilótáját, hogy repüljön felfelé, míg a motor köhögni nem kezd. Ott meglátott egy fehér pontot – egy kínai dzsunka volt. Tudta, a magasság négyszeresét tehetik meg siklórepüléssel. Valamivel később a gép majdnem pontosan a dzsunka mellett orra bukott a vízben, és a két japánt kimentették.