Peter Thielteológiai előadása Rómában.(Fotó: X / PeterThiel)
Nem csak a téma érzékeny, hanem a helyszín megválasztása is: sértődött elutasítással reagáltak katolikus vezető személyiségek arra, hogy az általuk amerikai evangéliumi keresztényként tekintett Peter Thiel most először Európában és azon belül is pontosan Rómában tart kurzust arról, szerinte milyen beazonosítható jelei vannak a Bibliában Antikrisztusként megnevezett világdiktátor feltűnésének. A pápaság érzékenysége bizonyos szempontból érthető: a római katolicizmussal szemben kritikus teológusok közül többen a mindenkori pápában vélték felfedezni a Jézus Krisztus messiási tekintélyét hamis módon kisajátító személyt, közülük a legismertebb alighanem Luther Márton volt.
A számos vezető technológiai cég alapítójaként az egyik legbefolyásosabb amerikai milliárdos, Peter Thiel most Rómában, egy konzervatív katolikus szervezet zárt körű konferenciáján folytatta Antikrisztusról szóló előadássorozatát, amelyet korábban amerikai elit egyetemeken, majd San Franciscóban tesztelt. A New York Times beszámolója szerint egy reneszánszkori római palotában hirdette meg négyrészes sorozatát, amelynek középpontjában az a tétel áll: a bibliai Antikrisztus a közeljövőben „világkormányt” hozhat létre azzal az ígérettel, hogy megvédi az emberiséget a nukleáris háború, a klímakatasztrófa és a mesterséges intelligencia okozta összeomlástól.
Az olasz katolikus sajtó és teológusok – köztük a Vatikán AI‑tanácsadójaként ismert Paolo Benanti – arra figyelmeztetnek, hogy Thiel „veszélyes eretnek”, akit egy másik korban alighanem máglyára vetettek volna. Beganti dilettáns teológusként bírálja az amerikai milliárdost, akinek az „Antikrisztus‑képe és politikai javaslatai egyszerre ütköznek a katolikus társadalmi tanítás és a klasszikus keresztény eszkatológia alapelveivel”.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »