„Annak idején egy család bő fél hektáron gazdálkodva ősszel leszüretelte a paprikát, azt felfűzve vagy raschel zsákba töltve utóérlelték-szárították, majd leadták a paprikamalomba. A bevételből meg vehettek egy Daciát” – idézi fel a ’80-as évek aranykorát Sima Dénes miskei gazda, akivel a fűszerpaprika-termesztés trendjeiről beszélgetünk. Nem kell sokat magyaráznia, jól látszik, hogy már alig-alig van miről társalogni. Kalocsa mellett fekvő falujában – mint ahogy más térségbeli településeken is – az ezredforduló idején szüret után még piroslottak a házak verandái az utóérlelt, szárított terméstől. Az itt élő családok 60-70 százaléka „paprikázott” kisebb-nagyobb termőterületeken. Ma alig látni egy-egy paprikászsákot itt-ott, pedig nagyon is jó szezon volt. Néhány gazda kivételével ugyanis már senki nem foglalkozik ezzel.
Dénesék is felhagytak a paprikatermesztéssel, legalábbis ami az őrölt fűszerpaprikának valót illeti. „Akkor hagytam abba, amikor egyik évben a felvásárló mindenkit biztatott, hogy ne kezdjünk bele a szüretbe szeptemberben, várjunk az első szedéssel októberig, a szép időben hadd érjen még a paprika. Aztán, amikor vittük a termést októberben, mondták, hogy ez már második szedésnek számít, úgyhogy csak 60 százalékos árat fizetnek érte. Pedig meg sem vizsgálták a minőségét” – idézte fel a nem egyedi történetet. A bajok szerinte a rendszerváltás idején kezdődtek, amikor a privatizáció után a Kalocsai Paprikafeldolgozó és Konzervgyár nem tudta folytatni a sikertörténetét. Az okok között az állami támogatások hektikussága mellett a világpiaci változások, a túlkínálat vagy éppen az orosz piac elvesztése is keresendő. A végeredmény azonban egyértelmű lett: egyre kevesebb fűszerpaprikát lehetett értékesíteni, így egyre kisebb területen termelték az alapanyagot.
A másik kihívás a munkaerő: manapság nehéz megbízható embert találni a kézimunka-igényes szüretre. Ha van is, aki eljönne dolgozni, már nem szokás „szaggatni az istrángot”, több a kávé- meg a cigiszünet, mint az érdemi munka. Ezért sok gazda áttért a napszámról a teljesítmény alapú elszámolásra: mindenki a leszedett mennyiség után kapja meg a jussát. „Hol van már az az idő, amikor a termelők csak szóltak, és összejött a család, a munkatársak, sőt még a pesti rokonság is lejött egy hosszú hétvégére paprikát szedni?” – teszi fel a költői kérdést Dénes.