Az egyházban kirobbant erkölcsi ügyekről

„Az vesse rá az első követ”

Sokan egyfajta közmondásként használják Jézus kétezer évvel ezelőtt elmondott szavait azokra az erkölcsi botrányokra vonatkoztatva, amikor lerántják a leplet valamely sokak által kedvelt egyházi szolgáló vagy celeb rejtett, bűnös életviteléről. Azt üzenve, hogy senki sem mondhat ítéletet mások felett, mivel mindenki bűnös. Ez azonban súlyos félreértelmezése Jézus kijelentésének. A János evangéliumában feljegyzett történet szerint a farizeusok és írástudók Jézust akarták megkísérteni és később vádolni azzal, hogy egy házasságtörésen kapott asszonyt vittek elé, hogy mondjon véleményt a megkövezésével kapcsolatban. Jézus azonban – mint oly sokszor a földi szolgálata során – a lehető legbölcsebb választ adta a képmutató vádlóknak: egyszerre ítélte meg a bűnt és a bűnös életvitelt bennük és a házasságtörő asszonyban is. („Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.”)

A kövezésre készülő farizeusokban elkezdett működni a lelkiismeret, ezért inkább egytől egyig elsétáltak, Jézus pedig az asszonyt is azzal a felszólítással bocsátotta el, hogy többé ne vétkezzen. Jézus nem tagadta, hogy halálos bűn történt, ahogyan azt sem, hogy ez ítéletet von maga után. Azért, hogy minden ember teljesen el tudjon szakadni a bűntől, és felszabaduljon annak uralma alól, a vérét adta váltságul a golgotai kereszten. „Akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint” – ahogyan az Efézusi levélben írja Pál. A Zsidókhoz írt levélben pedig azt olvashatjuk: „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”. Szükséges volt tehát, hogy Jézus az életét adja értünk, hogy akik benne hiszünk, meg ne haljunk a bűneink miatt, hanem örök életünk legyen. És ezt nem azért tette, hogy egy kölcsönös megnemkövezési szerződéssel ragadjunk bele a kollektív bűnös identitásba, elhallgatva a megtérés lehetőségét és szükségességét. Meg kell érteni: a mennyben nincsen bűn. Ennek függvényében érdemes mindenkinek eldöntenie, hogy mennyire ragaszkodik a bűneihez.

Mi magánügy és mi nem az

A másik rendszeresen hangoztatott álláspont, ami ilyenkor megjelenik, hogy semmi közünk nincsen a másik ember privát életéhez. A magánélet tiszteletben tartása valóban egy nagyon fontos alapelv, ennek érvényesülnie is kell a meg nem tért embertársainkat tekintve. Az egyház viszont azért minősül más kategóriának, mert ahogyan a Korinthusiakhoz írt levélben (12:12–27) Pál apostol ezt részletesen kifejti, a Szellem által minden hívő Krisztus testének a tagjává válik. Ehhez hasonlítja a Biblia a mindenkori egyházat. Ez egy olyan szellemi egységet jelent a keresztények között, amely révén hatással vagyunk egymásra. „És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind” – írja Pál apostol. Bizonyos szinten tehát igenis az egészre is kihatással van, ha egy tag bűnben él, folyamatosan bűnöket követ el. És ez sokszorosan igaz azokra, akik a gyülekezetekben szolgálók, vezetők, sok emberre hatással vannak. Nem véletlenül hívja fel a figyelmet a Galatákhoz írt levelében is arra, hogy „egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti”.