hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Evander Holyfield és Nileborg Krisztián találkozása
„A legnagyobbakhoz fogom őt eljuttatni”
Evander Holyfield és Nileborg Krisztián találkozása

„Olyan volt vele beszélgetni, mintha az egyik legjobb barátommal beszélnék, csak néha nyilallott belém, hogy Uram Isten, ő a Holyfield!”(Fotó: New School Promotion)

2024. 07. 04.
„Hálás vagyok Istennek, hogy megáldott egy ilyen talentummal, és Vele megyek előre” – mondja a 18 éves Nileborg Krisztián ökölvívó, aki a sikeres Eb-szereplések után most a négyszeres nehézsúlyú világbajnok, Evander Holyfield támogatása révén készülhet az októberi ifjúsági vb-re Washingtonban.

Nileborg Krisztián, a magyar ökölvívás ifjú reménysége gyakran idézi fel, hogy hét­évesen focival kezdte a sportpályafutását, amiben duci kisfiúként nem sok sikerélménye volt. Ám amikor nagybátyja 2018-ban, 12 éves korában levitte őt egy bokszterembe, az első pillanattól kezdve teljes erőbedobással elköteleződött az ökölvívás mellett, olyannyira, hogy fél év múlva már svéd bajnok lett, és elnyerte a legjobb svéd bokszoló címet is. A képhez hozzátartozik ugyanis, hogy Krisztián a családjával együtt 12 évet élt Svédországban – ott vették fel a Nileborg nevet is –, ahonnan öt évvel ezelőtt tértek haza Magyarországra.

Ma pedig ott tartunk, hogy Krisz – immár junior Európa-bajnokként és kétszeres Eb-ezüstérmes ökölvívóként – a világklasszis Evander Holyfield meghívására hétfőn utazott el Washingtonba, hogy két hónapon át a legendás amerikai edző, Barry Hunter irányítása alatt készülhessen az októberi budvai ifjúsági vb-re.

Krisz lapunknak elmondta: rendkívüli élményt jelentett számára megismerkedni a szintén hívő, többszörös nehézsúlyú világbajnok Evander Holyfielddel, s óriási lehetőségnek tartja, hogy az Egyesült Államokban Barry Hunterrel készülhet a vb-re és a profi ökölvívás világára, ami magyar bokszolónak még soha nem adatott meg. Kitért arra is, hogy a neheze még csak most kezdődik, s nagyon hálás Istennek és a családtagjainak, akik mindenben támogatják őt, és kezdettől fogva úgy viszonyulnak hozzá, mint leendő világbajnokhoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!