hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így érné el az MNB, hogy készpénzről elektronikus fizetésre váltsunk
Digitalizációs szintugrás készül
Így érné el az MNB, hogy készpénzről elektronikus fizetésre váltsunk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 01. 03.
Az MNB 2023 májusában megjelent pénzforgalmi stratégiája szerint 2020-ban a hazai pénzforgalomban kevesebb mint egyharmad volt az elektronikus fizetések aránya. 2030-ra szeretnék, ha ez 60 százalékra vagy akár kétharmadra növekedne. Az MNB az új stratégiai irányok mellett mérhető célokat is meghatározott az írásában az elektronikus pénzforgalom terén, és bevezette a Pénzforgalmi Fejlettségi Mutatórendszert is.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

A Magyar Nemzeti Bank céljainak bemutatása során Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2010–2020 közötti időszakban elsősorban a pénzforgalmi infrastruktúra fejlesztése volt előtérbe helyezve. A bankkártya elfogadói hálózat bővítése, az azonnali fizetés (utalás) bevezetése, az NFC adatátvitelen alapuló fizetések bevezetése, valamint a bankkártya – PIN-kód megadása nélküli – limitemelése 15 ezer forintra jelentős újításokat hozott a pénzügyekbe. Az előttünk álló hét évben pedig a hangsúly a használatösztönzésen lesz, azaz minél többen részesítsék előnyben az elektronikus fizetési lehetőségeket és használják ki a technológia által nyújtott újításokat. Ennek a célnak a fókuszában a tavasszal elkészült dokumentum felvázolja azokat a területeket és irányokat, ahol beavatkozásra kerül(het) sor az elkövetkező időszakban. Hét kiemelt területet neveznek meg a publikációban.

Hét terület

Az első területként a pénzügyi bevonódást jelölték meg a stratégiai anyagban, mely gyakorlatilag az elektronikus fizetési módokat választó felhasználók körének bővítését jelenti, illetve a már digitális bankolás lehetőségével rendelkezők további ösztönzését célozza meg. Nyilvánvalóan azok tudnak elektronikusan fizetni, akiknek van bankszámlájuk, emiatt azokat a csoportokat, akik még nem tartoznak ide, szeretnék a tervek szerint ösztönözni a számlanyitásra. Ilyen célcsoport a 60 év felettiek korosztálya, akik az elektronikus fizetés növeléséhez úgy tudnak hozzájárulni, ha a nyugdíjukat, állami ellátásukat átutalással, a bankszámlájukra kapják meg és onnan használják fel, illetve az alacsonyabb jövedelműek és digitálisan kevésbé képzettek csoportja, akik a banki (tranzakciós) díjakra árérzékenyek. Számukra akár ingyenes szociális számla nyitása is felmerült, mint megoldási lehetőség.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!