hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú: hogyan fér össze a hívő élet és az élsport?
Beszélgetés Csere Gáspárral és Schweigert Dáviddal
Interjú: hogyan fér össze a hívő élet és az élsport?

Csere Gáspár és Schweigert Dávid(Fotó: Dobrovszki Dániel / Géresi Gergô)

2023. 12. 20.
1981-ben mutatták be a Tűzszekerek című filmet, amely két brit atléta győzelemért vívott harcát mutatja be az 1924-es párizsi olimpiára vezető úton. Történetükből jól látszik, hogy mennyire különböző motiváció állhat két sportoló teljesítménye mögött. A film nem véletlenül nyert négy Oscar-díjat. Témája ma is aktuális, talán még erősebben, mint 40 évvel ezelőtt.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

A valódi keresztény életvitel és az élsport között felállítható egyfajta párhuzam: mindkettő elkötelezettséget, rendszeres, kitartó odaszánást, esetenként harcos attitűdöt igényel. Ráadásul az Újszövetségtől nem áll távol a sport témája, gondoljunk csak Pál apostolra, aki a gyülekezetekhez írt leveleiben többször is használt a testedzésre vonatkozó hasonlatokat.

Hogy a hit és az élsport kapcsolódási pontjait közelebbről megvizsgálhassuk, és inspirációt nyerhessünk belőlük, megkértünk két élsportolót, Schweigert Dávidot és Csere Gáspárt, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat. Mindketten kiemelkedő eredményeket értek el sportpályafutásuk során, emellett családapák és elkötelezett hívők is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!