hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A világnak is látnia kell, hogy miért harcolunk”
Interjú Dan Illouzzal, a Likud parlamenti képviselőjével
„A világnak is látnia kell, hogy miért harcolunk”

Fotó: Wikipédia / Sharon Hasson

2023. 12. 06.
A kormányzó párt politikusa szerint a világnak látnia kell a gonosz igazi arcát, amivel október hetedikén Izraelnek szembe kellett néznie. Elmondta azt is, hogy Izraelben pontosan tudják, mekkora árat kell fizetni egy háborúért, hiszen mindenkinek a saját életét kell kockáztatnia, hogy megvédje a hazáját.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

  Hogy látják ma a Hamászt?

A Hamász október 7-én bebizonyította, hogy egy népirtó diktatúra. Ugyan terrorszervezetnek nevezzük, de rosszabb annál. Egy olyan népirtó diktatúra, ami minél több izraelit, minél több zsidót meg akar ölni. Azt bizonyították több mint 1200 izraeli megölésével, hogy az egyetlen különbség köztük és a nácik között, hogy a náciknak több eszközük volt megvalósítani a népirtó ambícióikat, mint nekik. De számunkra világossá vált a cél, hogy ezt a diktatúrát el kell törölni, hogy ne hajthassák végre a gyilkos ideológiájukat többé a gyakorlatban. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!