Az evangéliumi keresztény értékeket peres eljárásokban (is) képviselő szervezet, a Liberty Counsel munkatársai horrorisztikus képet festenek arról, milyen mozgalmak aktivizálták magukat a június 24-i bírósági határozat meghozatala előtt.
Mikor még semmi biztosat nem lehetett tudni, a Dobbs v. Jackson Women’s Health Organization ügyért keresztények egy csoportja ima-összejövetelt szervezett a Legfelsőbb Bíróság épülete elé, hogy a magzati életekre nézve áldásos döntést kérjenek Istentől. Csakhogy nem ők voltak az egyedüliek, akik spirituális célból vonultak ki az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának központi komplexumához. Derült égből villámcsapásként érte őket, amikor női és férfi boszorkányok vették körül őket, akik nyíltan gyakorolták sötét praktikáikat.
A Liberty Counsel által meghirdetett imavirrasztáshoz két hangszórót és egy kisebb pódiumot állítottak fel, hogy a keresztény résztvevők felszólalhassanak és dicséreteket játszhassanak. Ahogy azonban az ima elkezdődött, az életpárti szervezet munkatársait és a többi közbenjárót sátánisták és boszorkányok vették körbe, akik azzal a nem titkolt céllal vonultak ki a bíróság épületéhez, hogy az akaratukat a természetfeletti segítségével átjuttassák az épület falain, és a bírói testületre kényszerítsék.
„Ne pénzért imádkozz, hanem a világért” – így írt médiatörténelmet Pat Robertson
Az amerikai tévés személyiség műsora 60 éve fut »
„Kell egy biztonságos hely, ahol megélhetjük a fájdalmat”
Mélységek és magasságok: beszélgetés Sterczer Hildával, Erőss Zsolt özvegyével »
A pünkösdi tűz fogadtatása a XX. századi Európában
A keresztényüldözések története (31. rész) »