hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb botrány az Uber körül
Cégépítés csúcssebességen
Újabb botrány az Uber körül

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 07. 21.
Világraszóló botrány tört ki a globális piac egyik legbefolyásosabb mamutvállalata, az Uber háza táján. Kiszivárgott kompromittáló dokumentumok tárták fel, hogyan taposta fel magát a cég egészen a csúcsig.

Az Uber értékét 43 milliárd dollárra teszik, és hozzávetőlegesen 19 millió fuvart bonyolít le nap mint nap. A most nyilvánosságra került 124 ezernél is több dokumentum nyilvánvalóvá teszi, hogyan segítették elő etikailag aggályos üzleti gyakorlatok a cég felemelkedését a Szilícium-völgy óriásai közé.

A kiszivárogtatás összesen több mint 83 ezer e-mailbe, WhatsApp- és iMessage-üzenetbe nyújt bepillantást. A 40 országra kiterjedő dokumentáció feltárja a szervezet legbelső köreinek működését abban az ötéves időszakban (2013–2017), amikor még Travis Kalanick társalapító irányítása alatt állt a vállalat.

Jelenleg az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) adattovábbításának is köszönhetően 40 hírügynökség dolgozik azon, hogy átrágja magát a tetemes mennyiségű anyagon. Így egyik napról a másikra kerülhetnek elő újabb kompromittáló információk. A szivárogtatást egyébként Mark MacGann, az Uber egykori európai, közel-keleti és afrikai lobbistája vállalta magára; a The Guardiannek adta át a fájlokat, melyek a brit laptól kerültek az ICIJ-hez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!