Tristan Harris saját bevallása szerint „rá van függve” az e-mailekre, ami annak fényében meglepő, hogy a Google korábbi dizájnetikai szakértőjeként többek között ő felelt a techóriás levelezőprogramjának kialakításáért. Ennek során tűnt fel neki, hogy senki nem törekszik arra, hogy az e-mailezés kevésbé legyen addiktív.
Prezentációt készített a témában, amely a cégen belül nagy érdeklődést váltott ki – ám nem történt semmi. Harris mindezt a Netflix Társadalmi dilemma (Social dilemma) című dokujában meséli el, arra utalva, hogy a Google-nek és a hozzá hasonló cégeknek nemhogy nem érdekük védeni a felhasználót, az üzleti modelljük éppen arra épül, hogy minél jobban odakössenek bennünket a telefon vagy a számítógép képernyőjéhez.
Az etikus tervezés szószólójaként a szakértő azóta más, hasonló következtetésre jutott kollégáival együtt megalapította a Center for Humane Technology nevű szervezetet, és a Szilícium-völgy „élő lelkiismereteként” igyekszik leleplezni, hogyan manipulálnak bennünket a különféle applikációk és közösségi oldalak. „A történelemben még nem volt rá példa, hogy mindössze ötven tervező olyan döntéseket hozzon, amelyek kétmilliárd ember gondolatait befolyásolják” – utal vissza a Gmail tervezésének időszakára, és a megállapítás érvényes a közösségi platformok gyártóira is a Facebooktól a TikTokig.