hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Valóban rasszista az "Elfújta a szél"?
Valóban rasszista az "Elfújta a szél"?

Forrás: HBO Max

2020. 07. 02.
Az elmúlt hetekben azok érdeklődése is felébredt e klasszikus filmalkotás iránt, akik egyébként nem tartoznak a késő romantikus, giccsbe hajló, érzelmes filmek kedvelői közé.

Az új idők szele elsöpörni látszik az Elfújta a szél című műalkotást is, amit feltételezett rasszista sztereotípiák ábrázolása miatt levettek az HBO MAX oldaláról (majd kommentárral visszatették). Erre világszerte megnövekedett az érdeklődés a film iránt. Úgyhogy talán tényleg érdemes megnézni. Annyit biztosan megtudhatunk, hogy milyen előítéletek hálózták be nagyapáink világát, vagy azt, hogy milyen ködképek ellen hadakozik a magának egyre szélesebb teret követelő „új világ”. És az is kiderül, hogy ez tényleg jó film.

A Black Lives Matter mozgalom a MeToo-hoz hasonló hullámot indított el hollywoodi sztárok és közéleti személyiségek között is. Sorra határolódnak el rasszista előítéleteiktől azok, akiket megérintett a mozgalom szele. Bajban csak azok vannak, akik eddig sem voltak előítéletesek, ezért nincs mitől elhatárolódniuk, mert ha nem határolódnak el semmitől, gyanús, hogy rasszisták.

A filmet megnézve pont ilyen kényelmetlen érzés uralkodik el rajtunk. Mert rasszizmusnak nyoma sincsen. Sőt, amit várnánk egy déli elkötelezettségű filmtől, ahhoz képest nagyon is reálisan mutatja be a feketék helyzetét. Rögtön a film elején a néger – meg ne kövezzenek ezért a szóért, minden negatív él nélkül így mondjuk – rabszolga, aki a gyerekek nevelésénél szolgál, egyszerűen le akarja csavarni a fehér rabszolgatartó család lányának a fejét, mert az illetlenséget tenne. Mint egykori dadája, ő felelős a neveléséért, és a köztük lévő mély érzelmi kapcsolattiltásokkal, dorgálásokkal, civódásokkal tarkítva olyan, mint egy nagymama és az unoka között. Alapvetően szétdúlja a sztereotípiáinkat a kegyetlen, szívtelen, népnyúzó rabszolgatartókról. Tetézve azzal, hogy a Mami a rabszolga-felszabadítás után is, több más szolgálóval együtt a család szolgálatában marad. Sőt, a film egyéb szempontból is segített a feketék hátrányos megkülönböztetésének megszüntetésében: David J. Selznick pennsylvaniai születésű, zsidó származású producer filmje bezsebelte az első fekete színésznek kiosztott Oscardíjat. Hattie McDonald, Mami megformálója kapta ezért a szerepért (igaz, nem ülhetett a fehér színészekkel egy sorba).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!