Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Német földcsuszamlás – E heti köszöntőnk
Német földcsuszamlás – E heti köszöntőnk

Forrás: Facebook/AFD

2026. 09. 24.
Németországban megingott a kancellár széke, miután Friedrich Merz jobbközép pártja, a CDU gyengén szerepelt a vasárnapi regionális választásokon és kiesett a tartományi parlamentből.

A szélsőjobboldali AfD pedig immár a harmadik tartományban zsebelte be a győzelmet. Kormányt azonban várhatóan Mecklenburg-Elő-Pomerániában sem tudnak alakítani az miatt a „tűzfal” miatt, amit a radikális párt köré húzott a többi vetélytárs. Nem úgy a szélsőbaloldali Die Linke, akik Berlinben vitték a pálmát és könnyen lehet, hogy főpolgármestert is adhatnak.

Pröhle Gergely volt berlini nagykövet szerint az alapkérdés az, hogy ki tudja elmagyarázni a német polgároknak, hogy a jóléti államnak vége, az az életmód és életszínvonal, amit megszoktak, tovább nem tartható, szociális megszorításokra, magasabb adókra és egészen más alaphelyzetre van szükség, mint amit ők megszoktak, ahhoz, hogy Németország vissza tudja nyerni a régi versenyképességét. Szerinte a jobbközép pártok erre egyre kevésbé képesek. „

Ha nem történik változás, az nagyon negatív hatással lesz Magyarországra is” – sommázza véleményét a volt nagykövet.

Sajnos szavai nagyon is reálisak. A Kecskeméten is gyárat fenntartó Mercedesnél bejelentették: egy összeszerelő és egy alkatrészüzemük is bezárhat Németországban, ha nem sikerül megállapodni a termelési költségek csökkentéséről és munkaidő növeléséről. Csak remélni tudjuk, hogy Németország az elvi viták helyett az alkalmas vezetőkkel megtalálja a megoldásokat, és nem dől el az a bizonyos első dominó, amely eldöntené a sor végén a magyar gazdaság dominóját is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!