„Könnyebb lenne felejteni?” – A kommunista állambiztonsági múlt feltárásáról

2019-ben azzal botránkoztattam meg baloldali és liberális ismerőseimet, hogy a Hetek hasábjain védelmembe vettem az akkor még csak egy éve létező Mi Hazánk képviselőjének, Dúró Dórának a szívhangrendeletről szóló előterjesztését. Azzal érveltem: Magyarországon és globálisan annyira magától értetődő lett abortuszpártinak lenni, hogy Dúró javaslatának támogatása akkor is megfontolandó egy életpárti közszereplő számára, ha más ügyekben finoman fogalmazva is problémásnak tartja a képviselő és pártja véleményét, és akkor is, ha az életpárti javaslat egyébként népszerűtlen.

A magukat konzervatívnak tartó közszereplők számára ilyen kisebbségi, de támogatandó álláspontnak tartom az abortuszügyben kialakult hamis konszenzus felrúgását, és a kommunista diktatúra állambiztonsági ügyei feltárásának támogatását is. Vannak esetek, amikor nem a népszerűség a legfontosabb szempont – lehet egy álláspont akkor is igaz, ha aktuálisan kisebbségben van.

A felejtés politikájának helytelensége

Attól, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult egy hamis (bár kimondatlan) konszenzus arról, hogy jó lenne „békévé oldani” a kommunista rendszer tettesei és áldozatai közötti határvonalat, ez az álláspont nem válik igazzá. Akkor sem, ha több mint egy Kádár-rendszernyi idő eltelt a rendszerváltás óta, és akkor sem, ha ennek következtében a ma élő magyarok egyre kisebb százalékának van saját élménye a kommunista diktatúráról.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek