Aktuálishetilap

Van azonban a valóságból való kiszakadásnak és menekülésnek egy olyan szintje, amely már megteremti a valóság utáni valóságot, egy olyan szemüveget, amelyet már akkor sem akarunk levenni, ha a „nyári szünet” véget ér. Nem véletlenül örvend ilyen elképesztő népszerűségnek a Sebestyén Balázs rádiós műsorvezető által megkreált alteregó, a keletnémet lemezlovas, DJ Oti – akinek a koncertjére a Szigeten 65 ezer ember volt kíváncsi. Még úgy is, hogy a legolcsóbb jegy is 24 ezer forintba került. Pedig DJ Oti a valóságban nem létezik. Sebestyén Balázs játssza el a karaktert, a 90-es évek slágereinek egymásra pakolása visszarepíti a fesztiválozókat a „régi szép időkbe”, amikor még olyan gondtalan volt a világ – így ők is újraélik a fiatalkorukat. A nosztalgia ma már kiemelt kulturális termék, a ruházatokon keresztül a sorozatokon át a zenékig mindent el lehet ezzel adni.

Úgy tűnik, mintha most Magyarország egésze is egy álvalóságba került volna, ahol már sokkal fontosabb az az „abszolút filmszínház”, amelynek újabb és újabb epizódjait hol a miniszterelnök, hol pedig más politikusok színpadias performanszai jelentik – amelynek megrendezésére már-már több energiát fordítanak, mint magára a kormányzásra. És az emberek nagy részét ez nem is zavarja: ezt akarják látni, meg vannak elégedve vele, függővé váltak az újabb és újabb élő közvetítésektől, politikai trailerektől.

A gond csak az, hogy mindeközben a valóság (az igazi) nem szűnt meg, és az életünkre épp úgy befolyással van, mint az, amivel éppen kábítanak minket.