Rendőrség a Heteknek: több mint tizenöt embert fogtak el a Sziget Fesztiválon drogbirtoklás miatt
Rendőrség a Heteknek: több mint tizenöt embert fogtak el a Sziget Fesztiválon drogbirtoklás miatt

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 16.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint egyenruhás és civil ruhás rendőrök is ügyeltek a fesztiválozók biztonságára a Sziget Fesztiválon. Összesen huszonhárom esetben intézkedtek a hatóság emberei a csaknem egy héten át tartó bulisorozat során.

A BRFK Prevenciós Pontját csaknem 1600-an keresték fel a fesztivál során, ahol a bű- és baleset-megelőzési programok mellett többek között a határvadász-képzésről és az iskolaőri pályáról is tájékozódhattak a Sziget résztvevői.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hat, kábítószer-birtoklás miatt pedig tizenhét embert fogtak el a rendőrök. Lopás miatt hat, garázdaság miatt öt, súlyos testi sértés miatt egy feltételezett elkövetőt állítottak elő a fesztivál területéről a rendőrök. 

Az idei Sziget a 2017-es fesztiválhoz képest bizonyos szempontból nyugodtabbnak bizonyult, hiszen öt éve több mint negyven embert fogtak el az egyenruhások, 11 embert állítottak elő kábítószer-terjesztés miatt, kábítószer-fogyasztás miatt pedig 15 embert.

(Police.hu / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!