Miközben globálisan egyre nő a feszültség és a zsidógyűlölet az Izrael elpusztítására felesküdött Hamász propagandakommunikációja mentén, illetve küszöbön áll egy palesztin állam egyoldalú elismerése az ENSZ-ben, magyar zsidó értelmiségiek egy nem is kis csoportja fontosnak tartotta petícióban világossá tenni: az izraeli–palesztin konfliktus „mindkét érintettjével” szolidarítanak, azaz az október 7-ei támadás zsidó áldozataival és „a Gázában ártatlanul elhunyt” áldozatokkal éppúgy, mint „a jelenleg is szenvedő zsidó túszokkal és gázai lakosokkal”. A szövegben a Hamászról és az iszlamista terrorról nem esik szó, a terrorszervezet által széles körben terjesztett „tudatos kiéheztetés” vádjáról annál inkább.
„A palesztinok és zsidók közös emberiességéért” című petíció, melyet több száz, saját bevallása szerint ateista, keresztény és vallástartó zsidó értelmiségi jegyez, nagy vitát generált a magyarországi zsidóság köreiben. A szövegben többek között leszögezik: „Sok mindenben különbözünk, de egyvalamiben egyetértünk: a jelenlegi izraeli kormány és a magyarországi közbeszédben meghatározó hangú hazai zsidó szervezetek, véleményformálók egyoldalú, szélsőséges megnyilvánulásai nem képviselik a véleményünket” – majd kifejezik, látják az izraeli családokat, akik lassan két éve várják túszként elhurcolt szeretteik hazatérését, és a gázai „százezreket”, akik „hónapok brutális pusztítása után már egy tudatos kiéheztetéstől is szenvednek”.
Világossá teszik, hogy „mindkét oldalon emberek élnek, akik ugyanarra vágynak: biztonságra, szabadságra, méltóságra”. Aggodalmukat fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy „tűzszünetért és békéért kiálló tüntetések” – melyek számos nyugati országban erőszakos cselekményekhez és terrorszervezetek éltetéséhez vezetnek – nem megengedettek Magyarországon, és hogy a gyakran Hamász-számokkal, képekkel operáló „független magyar sajtót támadják”, illetve a nemzetközi jogvédő szervezetek szakmai véleményét „semmibe veszik”. Úgy látják, a hazai közbeszéd csak a legszélsőségesebb hangokat erősíti fel, és rajtuk keresztül démonizálja a „másik” oldalt, tehát, ahogy Netanjahu nem egyenlő a zsidósággal, a Hamász sem a palesztin emberekkel.
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »
Emlékezés az aradi hősökre
Kik érted haltak »
Kicsoda Charlie Kirk, Trump titkos fegyvere?
A 31 éves evangéliumi keresztény influenszer, aki egyetemisták millióit mozgósította a választások előtt »