hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rendkívül megsokasodott a hajléktalan kismamák száma
A Várva Várt Alapítvány segít a bajbajutott anyukáknak
Rendkívül megsokasodott a hajléktalan kismamák száma

Fotók: Várva Várt Alapítvány

2023. 03. 30.
A krízisterhesek legfőbb prob­lémája az, hogy magukra maradva az utcára kerül­nek. Ezért jelent óriási előrelépést a válság­hely­zetben lévő kis­­mamákat gondozó Várva Várt Alapítvány életében, hogy nyáron megnyit­hatják saját anyaotthonukat Budapesten.

„Miután az alapítványunk kiposztolta Facebookon, hogy szükségünk lenne egy mikróra az egyik albérletben élő kismamánk részére, felhívott egy barátom, Kolarics Gergő, hogy ők adnának egyet. Mondtam neki, hogy köszi, de már van 3 felajánlásunk. Akkor mire lenne még szükségetek? – kérdezte, mire félig tréfából rávágtam, hogy egy anyaotthonra. Gergő erre azt mondta: megoldjuk” – mesélte Lukács József, a krízisterheseket gondozó Várva Várt Alapítvány (VVA) elnöke a Kőbányán épülő anyaotthonuk bejárásakor.

A Várva Várt Életvédő Ház a környék egyik legszebb, 1935-ben épült villájának teljes körű felújításával valósul meg. Előreláthatólag nyár végétől hat kismama lakhatását tudják majd benne megoldani.

Az alapítvány régi álmának megvalósulása nem éppen szokványos történet. Az ingatlan megvásárlását és felújítását Gergő üzlettársa, Molnár György, a Molnárbeton Kft. tulajdonosa ajánlotta fel magánadományként az alapítvány számára. „Rengeteg családi házat, társasházat építettünk fel az elmúlt években, meg betonnal foglalkozunk, csupa materiális dologgal. Munkatársammal, Gergővel, az MB Ingatlan vezetőjével beszéltük: úgy érezzük, annyi jót kaptunk Istentől és az élettől, hogy valamiképp vissza kellene azt adnunk” – fogalmazott Molnár György.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!