hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vírusként terjedő magány, szétment házasságok: nagyon megviselte az emberi kapcsolatokat az elmúlt pár év
Drámai válságban az emberi kapcsolatok
Vírusként terjedő magány, szétment házasságok: nagyon megviselte az emberi kapcsolatokat az elmúlt pár év

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 01. 12.
Miközben mind a Covid, mind a háború pótolhatlan veszteségeket okozott az emberáldozatok­kal, fontos szót ejteni arról is, hogy az elmúlt évek válságos időszaka milyen szinten tépázta meg az emberi kapcsolatokat társadalmi, közösségi és családi szinten is.

Az év elején – ahogy az lenni szokott – elárasztották a közösségi oldalakat a különféle újévi fogadalmak, amelyből ezúttal az domborodott ki, hogy sokan a kapcsolataik ápolását, rendezését tűzték ki célul a 2023-as esztendőre. Nem csoda, hiszen kutatások sora hívja fel arra a figyelmet, hogy az elmúlt 2-3 év világot megrendítő válságai – előbb a véget nem érő Covid-világjárvány, majd a nyomában kibontakozó európai háború, és az ezekből következő energia- és gazdasági válság – nemcsak emberéleteket követelt, és egzisztenciákat szüntetett meg, de drámai mértékben szétzilálta az emberi kapcsolatokat is, legyen szó a leg­intimebb házastársi viszonyról, vagy össztársadalmi együtt­élésről. Az általános életérzést Csepeli György szociálpszichológus találóan fogalmazta meg a Hit Rádiónak adott interjújában: „A világ, amely az emberek esetében soha nem volt egy biztonságos hely, a bizonytalansággal, a változékonysággal, a kétértelműséggel olyan jellegű helyzetet teremt valamennyiünk számára, amely bizonyos szempontból már a holnapi napnak az előrelátását is megnehezíti.”

Ember embernek farkasa

Annak ellenére, hogy korunk társadalmi eszméit, főbb ideológiáit az elfogadás, a tolerancia és szolidaritás kétségkívül fontos fogalmai határozzák meg, az utóbbi években inkább azt tapasztalni, hogy mintha minden korábbinál kevésbé sikerülne azok tartalmát a mindennapokban is megvalósítani. Sőt, a progresszív aktivisták éppen ellenkező irányba hatnak akkor, amikor a kritikus gondolkozás, valamint a vita- és párbeszédkészség visszaszorításával kívánják elejét venni az esetleges gyűlöletbeszédnek, bármit is jelentsen az. A szeretet nevében elindított hadjárat lényegében minden korábbinál nagyobb haragot táplált az emberekben: a szobordöntögető cancel culture (eltörlés kultúrája), vagy éppen a közösségi oldalak cenzúrájának egyre emelkedő támogatottsága, és az utcákon is tapasztalható erőszakos anarchia is azt üzeni – ha másképp gondolkodsz, vagy sért engem, amit mondasz, kíméletlenül eltaposlak.

Sajnos az ideológiai csatározásokon túlmenően is megviselte a társadalom szövetét az elmúlt három év. A politika és közélet még jobban megosztotta az embereket, a többség a szélsőségesség irányába mozdult el, amit nyilvánvalóan hatványozottan felerősítettek a közösségi oldalak indulatos megjegyzéseket díjazó algoritmusai. Ez aztán drámaian rontott a közbeszéd állapotán is, a trágár megszólalások, a tekintélyekkel szembeni alpári stílus csak a jéghegy csúcsa, a mélyben nem ritkák már a gyötrelmes szenvedéssel és kínhalállal történő fenyegetőzések sem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!