Aztán 365 nappal később ismét arról kell írni, hogy Magyarországot kommunikációs össztűz éri. Sőt, baráti tűz is – már ha egyáltalán lehet-e a barát metaforáját használni azon honfitársainkra, akik olyannyira gyűlölik a magyar kormányt, hogy képesek elmenni odáig, hogy az Anglia elleni történelmi Nemzetek Ligája-sikeren szurkoló gyermekeket is rasszistának bélyegzik, csak hogy beálljanak a nemzetközi kórusba.
Nyilván nem kell egyetérteni a fújolással és a kifütyüléssel. Mindenkinek meglehet a véleménye a térdelésről is. A lényeg, hogy ragaszkodjunk ehhez a szabadsághoz.
A szólás-, a sajtó-, a gondolat-, és véleménynyilvánítás szabadságához. Akkor is, ha kellemetlen, akkor is, ha sértő. Gyerekeket meg pláne te tegyünk céltáblává: se így, se úgy.
Lassan meg kellene értenie a futballvilágnak, hogy ha a rasszizmus ellen szeretne hatékonyan kiállni, akkor egy kevésbé megosztó, és ideológiailag kevésbé terhelt módját kellene választania a kiállásnak. Másfelől pedig le kellene számolni az olyan „szent tehenekkel”, mint a BLM-mozgalom és az LMBTQ-lobbi. Aki ezeket kritizálja, ellenzi és vitatja, az nem gyűlölködő, vagy homofób. Ettől még nem.
Egy szó mint száz: Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! Hajrá magyarok!
2022.06.10. (XXVI/23)
