A probléma része, hogy tavaly óta meglódult az üzemanyagfogyasztás Magyarországon. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Magyarországon mostanság gyakori tapasztalat, hogy egy-egy benzinkútnál épp kifogyott aznap valamelyik üzemanyag. Az akadozó ellátást kormányzati részről elsősorban az orosz–ukrán háború gazdasági következményeivel, míg szakmai oldalról az árstoppal magyarázzák.
A kutaknál észlelhető ellátási zavarok mellett mennyiségi korlátozások is érvénybe léptek: hatósági áron 5-10, illetve nagyobb cégeknél maximum 50 litert tankolhat magyar rendszámú autóba magánszemély, valamint maguk a kiskereskedők is limitált üzemanyag-mennyiséget kapnak a MOL-tól. Mindezek fényében minduntalan felmerül a kérdés: vajon még meddig és mennyiért tankolhatunk?
Mint ismert, tavaly november közepe óta a 95-ös benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát a kormány 480 forinton befagyasztotta, majd a hazai nagykereskedelmi árát is ezen a szinten maximalizálta. Az árstop többszöri hosszabbítással október 1-ig lesz érvényben, de Bánki Erik fideszes szakpolitikus úgy nyilatkozott: ha az inflációs nyomás nem enyhül, az árstopot akár év végéig is meghosszabbítják.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »