hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meztelen táncosok az operában: hódít a progresszió a klasszikus kultúrában
Beszélgetés Rácz Ödönnel
Meztelen táncosok az operában: hódít a progresszió a klasszikus kultúrában

Fotó: Rácz Ödön

2022. 12. 08.
„Döbbenten hallom, ahogy repkednek a harcászati célra kidobott dollármilliárdok, tehát a járvány után is bőven van pénz arra, amit a politikusok fontosnak tartanak. Sajnos a klasszikus kultúrát nemhogy nem támogatják, hanem – a mai oroszfóbiával súlyosbítva – sokkal inkább kitörölnék azt az emberek életéből” – mondja Rácz Ödön, a Bécsi Filharmonikusok szólónagybőgőse.

Múltkor, amikor összefutottunk, azt mondtad, hogy a politika és a háború végképp kivégzi a klasszikus zenei kultúrát. Mire gondoltál pontosan? Az oroszellenességre, az inflációra?

– Mindez együtt, bár ez a folyamat nem most indult el. 42 éves leszek, húsz éve vagyok a Bécsi Operaház állandó tagja, s ebből az időtávlatból úgy látom, hogy ez a kifejezett rombolás már legalább 15 éve tart. Méghozzá azóta, mióta Európa-szerte teret hódított az amerikai celeb- és popkultúra, főként a különböző televíziós tehetségkutató műsorokon keresztül.

Szerinted nem tehetségesek, akik ezeken részt vesznek és győznek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!