Megjelent a világhírű amerikai influencer, Ben Shapiro műve magyar nyelven! Cikkünk a könyvről ide, további részletek és a megrendelés pedig ide kattintva érhető el.
Valóban több extrém időjárási esemény történik manapság, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, vagy csak azért érezzük így, mert több ilyen hír jut el hozzánk, illetve nem régen, hanem most történik?
– A szélsőséges időjárási eseményekről szóló hírek rendszerint azzal a felütéssel jelennek meg, hogy „emberemlékezet óta” nem történt ilyen. Való igaz, hogy a legextrémebb jelenségek visszatérési periódusa egy-egy adott földrajzi helyszínen több évtized is lehet, ugyanakkor azt is látjuk, hogy az utóbbi időszakban nemcsak az előfordulásuk válik gyakoribbá, hanem az intenzitásuk is. Érdemes figyelembe venni, hogy a Kárpát-medencében a ’70-es, ’80-as évek a klímatörténet szempontjából nyugodtan teltek, inkább a kiegyenlítettség volt jellemző – márpedig Magyarországon a legtöbben ehhez a periódushoz viszonyítanak.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »