„Az elmúlt napok igazán embert próbálóak voltak. Nem az eljárás! Sokkal inkább a szavak, amivel támadtak olyanok, akiknek fogalmuk sincs semmiről; ráadásul nem kímélték a családomat és a barátaimat sem. Sokat gondolkodtunk, kellett-e ez nekünk? Miért pont mi? Ha nem harcolok mindenki ellen, aki lassíthatja Dél-Békés fejlődését, akkor most nincs ez a támadás” – üzente a Facebookon Simonka György kedden, azt követően, hogy a múlt héten gyanúsítottként hallgatták ki az 1,4 milliárd forint kárt okozó csalási ügyben.
Polt Péter legfőbb ügyész október közepén indítványozta a parlamentnél Simonka mentelmi jogának felfüggesztését, éppen azért, hogy gyanúsítottként hallgathassák ki a fideszes politikust.
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben. A megalapozott gyanú szerint Simonkáék célja a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető európai uniós hazai költségvetési támogatások jogellenes megszerzése volt. Simonka tudta, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009-ben elhatározta, hogy társai segítségével és azok cégeinek a bevonásával olyan hálózatot épít fel, amelynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során a döntéshozókat megtévesztve vissza nem térítendő támogatásokhoz jussanak. Éveken keresztül úgy pályáztak a pénzekre, hogy a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták. A gyanú szerint Simonka meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát (!) –adják vissza neki készpénzben.