hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétfarkú kutya márpedig nincs
Helyszíni tudósítás az MKKP első kongresszusáról

2013. 08. 15.
Abból is látszik, hogy még nincs kormányon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy az általa ígért ingyen sör egyelőre 460 forintba kerül első országos találkozójukon. Az Árnyas kempingbe szervezett hosszú hétvége célja: felkészülni a jövő évi választásra, amit a viccpárt olyannyira komolyan vesz, hogy megpróbálja hivatalos pártként is bejegyeztetni magát.

Kilencvenegyen regisztráltak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) első országos találkozójára péntek délelőttig. Ami nem rossz, tekintve, hogy a legfontosabb programok este, illetve szombaton és vasárnap lesznek, így az összlétszám több százra nőhet addig. Az MKKP 2006-ben indult Szegedről: gondolkodó fiatalok választási matricákkal ragasztották tele a várost. Emlékezetes ígéretük volt a „Több mindent, kevesebb semmit!”, illetve az ingyen sör és az örök élet. 2010-ben Mogács Dániel humorista személyében már egyéni képviselő- jelöltjük is volt Budapest VII. kerületében, jövőre pedig indulni akarnak a parlamenti választáson.
Az első országos találkozó a szigetmonostori Árnyas kempingben zajlik. A bejáratnál kihelyezett plakátok jelzik, jó helyen járunk: „Rezsiűzés”, „Zambiában még mindig rosszabb”, „Idő vétel-eladás”.
A regisztrációs asztalnál Nagy Istvánnal, a párt ellenőrző bizottságának tagjával készíthetünk interjút. (Nagy István már a nevével is többet ad, mint más politikusok.)
– Mire alapozzák a választási sikert?
– Mi tudunk a legjobban hazudni.
– Ki ellenőrzi, hogy melyik hazugság nagyobb? Azt ugyanis mindenki mondhatja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt hazudik a legjobban.
– Ezt a választók döntik el. Mert miről is szól a választás? Hát nem a legnagyobb hazugságokra szavaztak eddig is? Mi például kétfarkú kutyapárt vagyunk, mert ennél nagyobbat senki nem tud ígérni. Ki látott három- vagy négyfarkú kutyát?
– Hogyan döntik el, hogy a sok hazugságból melyek alkotják majd a választási programot?
– Többek között erről szól a mostani találkozó. De a lényeg az, hogy mi mint párt jól járjunk. Ma délelőtt már három profi számlagyár ajánlotta fel a szolgáltatásait, de megköszöntük, mert megvan a saját számlagyárunk. Ezen kívül saját pártoligarchákat is képzünk.  
– Hogyan zajlik majd az oligarchaváltás? Megegyeznek vagy kitúrják a jelenlegieket?
– A megegyezés félig már megtörtént: a mi részünkről. Az nem biztos, hogy őket is megkérdezzük.

Belépünk a táborba. A trafikigénylő automatával szemközt éppen pénzfát ültetnek, egy lány a magyar feketeleves készítéshez gyártott puliszőr filtereket csomagol. A büfé hangszóróiból lomha blues árad, a hippi-szerű résztvevők egy része már friss, de van egy-két fáradt alak is. Összességében szimpatikus társaság benyomását keltik, értelmiségiek, művészfélék. És akikkel csak szóba állunk, ugyanarra a srófra jár az agyuk.
– Hol találjuk az elnököt? – kérünk útbaigazítást egy fiatalembertől, aki elmondása szerint éppen pénzt keresni indul az erdőbe, mert látott egy ingyen pénzt ígérő táblát.
– Menjetek arra, a mozi felé, ott van. Nem lehet eltévedni.
– Ez most igaz?
– Nem, de megígérjük.
Mégis igaz, Kovács Gergő pártelnök pont ott van, ahol ígérték, pont olyan barna halásznadrágot visel, ahogy mondták, és pont olyan kutyával találunk rá, amilyenről előzőleg szó volt.
Kovács weboldalak fejlesztésével foglalkozik, munka mellett pedig Kétfarkú Kutya Pártot épít. Mindenképpen elindulnak a választáson, mondja, bár az egyéni jelöltek száma még nem alakult ki, mert a rátermett jelentkezők számától függ. Nem az a cél, hogy száz jelöltjük legyen, az is jó, ha csak tíz van, de mind a tíz vicces. 2010-ben országos listát nem tudtak állítani, mert akkor húszezer aláírás kellett volna, idén azonban könnyebb a helyzet. „Van esélyünk rá, hogy összeszedjük” – bizakodik a kissé álmos elnök.
Ahhoz, hogy valóban – ne csak viccből – elindulhassanak, párttá kell alakulniuk a kétfarkú kutyáknak. Erre meg is történt az első kísérlet, ám a bíróság júniusban elutasította a kérelmet.
A végzésben azt írták: „A 2011. évi CLXXXI. törvény (Cet.) 36. §-a szerint a szervezet elnevezésének meg kell felelnie a névvalódiság követelményének. A névvalódiság követelménye szerint a szervezet nevében nem szerepelhet olyan kifejezés, amely a szervezet jelentőségét vagy működését illetően megtévesztésre alkalmas. Erre tekintettel – a szervezet céljára is figyelemmel – módosítsa a szervezet jelenlegi elnevezését akként, hogy az megfeleljen a Cet. 36. §-ában foglaltaknak.”
Vagyis a bíróság szerint megtévesztő a kétfarkú kutya név. A párt nyilván nem megtévesztő, hiszen a legtöbb bejegyzett párt nevében szerepelhet a párt. A bíróság tehát úgy véli, vannak magyar választók, akik megtévedve elhiszik, hogy van kétfarkú kutya, miközben – ezek szerint – nincs, hiszen ha volna, nem lenne megtévesztő ilyen néven pártot alapítani. (Abba ne menjünk most bele, hogy mennyire megtévesztő szocialistának nevezni egy kapitalista pártot, demokratának nevezni egy egyszemélyi vezetés alatt álló pártot, néppártnak hívni egy mérhetetlenül kicsi támogatottságú pártot, vagy Millának nevezni azt, ami legfeljebb kiló, de az is csak a Facebookon.)
Kovácsék mindenesetre benyújtották a hiánypótlást, és abban bíznak, hogy a bíróság elfogadja érveiket, többek között azt, hogy legalább hét éve Kétfarkú Kutya Pártként nevezik magukat.   
„Úgy indult az egész, hogy 2006-ban Szegeden kiragasztottam húsz plakátot, amire rengeteg reakció jött e-mailben, aztán az újságok is elkezdtek írni róla és mások is csatlakoztak ötletekkel, illetve különböző cégek segítettek nyomdával, szállítással, vagy akár ingyen süteménnyel. Így működtünk hét éve és 2010-ben is. Mivel egyre több helyről halljuk, hogy tényleg szeretnének ránk szavazni, megpróbáljuk bejegyeztetni a pártot” – mondja az elnök, miközben letelepedünk egy tűzrakó helyhez.
Azt még nem döntötték el, hogy a viccekkel, a valóság totális kiforgatásával, a pártok parodizálásával előbb megnyerik a választókat, majd „éles” helyzetben érdemi politizálásra váltanak, vagy akár a parlamentbe jutva is viccpártként működnek tovább.
„Az biztos, hogy a jelöltjeink különböző szerepeket játszanak majd: így akarjuk bemutatni, miért működik rosszul a magyar demokrácia.” Az elnök szerint mindabból, amit megjelenítenek, nagyjából látható lesz, mivel van problémájuk, és mit csinálnának másképpen.
Kovács úgy látja, egyéni jelöltjük nem lesz képes nyerni, ám a párt népszerűségének függvényében – „2, 3, 20 százalék” – eldöntik majd, állítanak-e országos listát.   
A tartalommal – legalábbis problémafelvetés szintjén – minden rendben van, kérdés, milyen módon tudnak eljutni nagyobb tömegekhez. Az elnök azt mondja, a médiával nagy szerencséjük van: „általában szeretnek minket, kedves cikkeket írnak”. Nagyobb problémának tartja a pártszerű működést, hiszen nincs apparátusuk, jelenleg ő válaszol minden levélre, és már most két napra lenne szüksége naponta. (Egyébként ez is lehetne egy ígéret.) A pártépítés viszont bonyolult, Kovács Gergő nem szeretne bevenni senkit, aki más pártokban elhasználódott, de olyanokat sem, akik bár szimpatikusak és humorosak, a közéletben nyilvánvalóvá tették pártszimpátiájukat.
Csatlakozik a beszélgetéshez Victora Zsolt alelnök, és mivel Kovács Gergőt elragadja egy tévéstáb, vele folytatjuk az interjút.  
– Azt ígérik, ha nyernek, közelebb hozzák a Balatont Budapesthez.
Ez rendben is van, de mivel kompenzálnák az emiatt hátrányba kerülő somogyiakat, zalaiakat?
– Számukra felajánljuk a Budai Várat.
– Nézzük az egyik legfontosabb ígéretüket, az örök életet. Ezt transzcendens alapon képzelik el, vagy egészségmegőrzés által, például valamilyen életkorcsökkentő tablettával?  
– Örök életet egyelőre csak a következő ciklusra tudunk ígérni: ha megnyerjük a választást, akkor négy évig örök élet lesz. De akinek ez nem elég, annak plusz húsz évet tudunk biztosítani.
– Vannak mérések arról, hogy ez a hatékonyabb ígéret vagy az ingyen sör?
– Igen: az biztos, hogy az örök élet ígérete Magyarországon csak az ingyen sör ígéretével együtt képes hatni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!