hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Táptalaj a szélsőjobbnak
Magyarázatok a Jobbik előretörésére

2010. 04. 16.
A Jobbikot a radikális romaellenessége emelte fel, és lassan ott tartunk, hogy a romáknak már nincs is hova beilleszkedniük - véli Tamás Pál. Hegedűs Zsuzsa szerint viszont Magyarországon nincsenek etnikai ellentétek, a feszültségeket gerjesztő szocialisták leköszönése után először a nyomort kell kezelni, s utána a romaprobléma is könnyebben megoldódik. A Jobbik kelet-magyarországi előretörésével kapcsolatban két különböző nézetű szociológus véleményét kérdeztük.

- A kelet-magyarországi megyékben élnek a legnagyobb számban roma közösségek, melyeknek a létszáma igen gyorsan nő. Egyúttal ezek a legkevésbé modernizált, s egyben a munkanélküliség által leginkább sújtott vidékek - mutat rá Tamás Pál társadalomkutató. - Sok faluban ma már a romák vannak többségben, a nem romák pedig egyszerűen rettegnek. Jeles András egyik filmjében az olaszliszkai történéseket dolgozta fel, s többek között felvette a romák által meglincselt tanár, Szögi Lajos temetését is. A gyászoló tömeg láthatóan kelet-magyarországi református, kisvárosi és falusi, részben tanult középosztálybeliekből állt. A résztvevők tekintetéből gyűlölet sugárzott. Ezek az emberek azt gondolják, hogy a közöttük egyre nagyobb számban élő romák elveszik tőlük az országukat. A keleti országrészben nagyon magas a református vallásúak aránya, a református egyházban pedig - különösen az elmúlt húsz évben - erősen jelen van a jobboldali nemzeti radikalizmus. Kelet-Magyaroszágon ez egy olyan érzület, amely felülírja a párthovatartozást, és alapvetően nem a lopásokról, a munkanélküliségről vagy a közbiztonságról szól, hanem sokkal fundamentalistább dolog.

Az elszegényedés mindebben csak másodlagos hatású volna?

- Nézze, ha az ott élő magyaroknak lenne megfelelő munkájuk, közbiztonságuk, életminőségük, akkor bizonyára jobban képesek lennének tolerálni és integrálni az ezeken a településeken élő, a 10-20 százalékos arányt jócskán meghaladó munkanélküli cigányságot. Ám a gazdasági potenciáljában megroggyant, az aktív népesség által gyakran elhagyott vidékeknek nagyon legyengült a társadalmi szövete, nem tudják, és nem is akarják már asszimilálni a mellettük élő, növekvő roma tömegeket. Az a stratégia ma már nem működik, hogy „ha te roma létedre jól viselkedsz, tanulsz, beszélsz magyarul, akkor majd beveszünk", mert nincs hová belépniük a romáknak. Ha a növekvő elidegenedést nem kezeljük valamilyen módon, a helyzet elmérgesedik. Ennek egyértelmű jele, hogy olyan körzetekben is második helyen végzett a Jobbik, ahol az MSZP társadalmi beágyazottsága hagyományosan erős, vagy ahol a romák többségben vannak: például Tiszabőn, ahol arányuk 90 százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!