hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Paul Lendvai: a Fidesz-párti sajtó stílusa is felelős a Jobbik felfutásában

2010. 04. 16.
A magyar származású osztrák újságíró, Paul Lendvai az atv.hu-nak azt mondta, nem lepte meg az a nemzetközi visszhang, amely a magyar választásokat követte. „A szélsőjobb előretörése joggal keltett aggodalmat világszerte. A Jobbik és a nyugat-európai radikális jobboldali pártok között ugyanis az a különbség, hogy utóbbiak nem jelennek meg fasiszta jellegű vagy SS-re emlékeztető egyenruhákban és zászlókkal. Nyugat-Európában a jobboldali radikalizmus nincs összekapcsolva a két világháború közötti fasizmus jelképeivel és díszleteivel, amelyek – akarva-akaratlanul, de talán inkább akarva – a múlt kísérteteit idézik fel” – mondta Lendvai.

„A gárdista ruhában megjelenő emberekről készült képek, a roma településeken történő felvonulásaik az egész világsajtóban megjelennek. Például az osztrák Kurir első oldalán nagy betűkkel az áll, hogy ’jobboldali veszély a szomszédban’. A magyarországi szélsőjobboldalt veszélyesebbnek látják nyugaton, mint a hagyományos idegengyűlölő szervezeteket, amelyek nem jelennek meg ilyen ruházatban, ilyen zászlókkal és ilyen jelszavakkal – állítja a Bécsben élő újságíró, aki szerint a Jobbik felfutása miatt mind a két politikai oldalt felelősség terheli.
„A baloldalt azért, mert az elmúlt húsz évben összesen 12 éven keresztül szociális-liberális kormányok voltak uralmon, és a gazdasági helyzetért elsősorban ők felelősek, annak ellenére, hogy a pazarlás már Orbán Viktor kormányának utolsó két évében teljes gőzzel beindult. A másik ok, ami nyilvánvalóan hozzájárult ehhez a helyzethez, a közbeszéd roppant brutalitása. Ha az emberek elolvassák bizonyos magyar sajtótermékekben bizonyos, magukat újságíróknak vagy történészeknek nevező személyek förmedvényeit, akkor azok nyomán könnyen a szélsőjobboldalra szavaznak, még akkor is, ha maguk a kiadványok a középjobb, Fidesz-vonalat követik, és a választási kampány utolsó heteiben hallatlanul élesen megtámadták a Jobbikot. Nem lehet büntetlenül heccelő cikkeket és brutális mondatokat használni, még akkor sem, ha a Jobbikot támadják. Ezek mind előkészítik a talajt a legszélsőségesebb jobboldalnak” – véli Paul Lendvai.
Az újságíró szerint ugyanis ezekkel az országokkal ellentétben nálunk a fiatalok nem néznek szembe a múlttal, nem tudják mi történt 1920 és 1945 között, vagy akár az 1948-as kommunista hatalomátvétel és a rendszerváltás közötti időszakban. Szerinte ez a tudatlanság lehet az oka annak, hogy a Jobbik a fiatalok körében tett szert a legnagyobb népszerűségre.
Mint mondta, a rendszerváltás óta ebben minden kormánynak felelőssége van.
Ami a Jobbik választások utáni magatartását illeti, Lendvai leszögezte: „a  puding próbája az evés. Meg kell várni, hogy mit tesznek, amikor megjelennek az országgyűlésben. Úgy tudom, a Jobbik vezetője arra készül, hogy Gárda-egyenruhában vonulnak be, aminek nyilván az az oka, hogy a sikerük éppen ennek az éles fellépésnek a következménye. Ha túl civilizáltan viselkednek, akkor azt gondolhatják róluk, hogy nincs rájuk szükség”. Lendvai azt sem tartja kizártnak, hogy előbb-utóbb szakadás keletkezik a pártban. A harmincas években a legkülönbözőbb néven és címmel szerepeltek szélsőjobboldali csoportok Magyarországon a politikában – emlékeztetett a publicista.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!