hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Belehúznak
Hazaárulózás Kőszegen

2005. 09. 06.
A nyár végi politikai uborkaszezont alaposan felkavaró beszédet mondott Kövér László és Orbán Viktor a kőszegi ifjúsági találkozón. Az elnök beszédét többen is a jobboldal visszaállamosítási kísérletének tekintik, míg Kövér szavai a 2002-es hírhedt "köteles beszédét" idézték fel sokakban. 



Csintalan és Kövér a kőszegi találkozón Fotó: MTI

Orbán Viktor volt miniszterelnök azt fejtette ki, hogy kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják az elmúlt évek során magánkézbe került állami vagyon átadásának törvényességét. A Fidesz pártelnöke nemcsak a szabálytalan privatizációs eljárás keretében magánosított vagyont venné
vissza, hanem azokat is, melyek állami kézben tartásához nemzetgazdasági érdek fűződik. Orbán rendületlen optimizmussal hisz a szép szó erejében, szerinte "nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves, adja
vissza, annak nyomatéka van".

A Fidesz első embere már az 1998-as választások előtt is központi kérdésnek tekintette a gyanús privatizációs tranzakciók felülvizsgálatát, illetve az energiaipar akkor aktuális magánosításának felfüggesztését. 

Egy napilap megkeresésére több, az elmúlt években privatizált cég vezetője is úgy fogalmazott, hogy nem kívánják a megvásárolt vállalatokat
visszaszolgáltatni a magyar államnak, még akkor sem, ha fizetnének érte. A politikusok részéről pedig Gyurcsány Ferenc "kármentést" kért a gazdasági és a pénzügyi tárca vezetőjétől, hogy ezek a kijelentések ne riasszák el azokat a befektetőket, akikkel tárgyalások folynak. A fideszes Rogán Antal ellenben úgy fordította le az Orbán által mondottakat: a Fidesz-kormány visszavásárolná, nem elvenné a szóban forgó javakat. Radikális hangnemet ütött meg a találkozón Kövér László is. Kijelentette: erkölcsileg elviselhetetlen az, hogy négy évvel az első szabad választások után "egy olyan ember került Magyarország miniszterelnöki székébe, aki fegyvert fogott a saját hazájára, idegen állam zsoldjában. Horn Gyula szimbóluma a magyar rendszerváltás elfuseráltságának, aztán innentől kezdve Medgyessy és Gyurcsány már csak következmény". A politikus szerint ez azért alakulhatott így, mert az első parlament nem húzott egy világos és egyértelm? választóvonalat bűnösök és nem bűnösök közé. A két oldal közt fennálló ellenséges hangulatot beszédében azzal magyarázta: az egykori rendszerváltókat, köztük Orbánt és őt is, azért gyűlölik a másik oldalon, mert egyrészt a rendszerváltás egzisztenciális bizonytalanságot teremtett az életükben, másrészt, amikor ők a polgári kormányzást és polgári Magyarországot emlegették, többen úgy érezhették, hogy megbélyegzetté váltak.

Horn válaszában szánalmasnak és hazugnak nevezte mind a beszédet, mind a fideszes politikust. "Ő engem nem tud megsérteni, viszont ne gyalázza a ránk szavazó milliókat. Talán azt nem tudja megemészteni, hogy a Nyugat méltatja mindazt, amit Európáért, Magyarországért tettünk, és nemigen talált dicsérnivalót a Fidesz-vezetésben" – tette még hozzá. Tóth Károly MSZP-s képviselő pedig lapunknak azt mondta: elvárná, hogy az eset után visszahívják a Nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról Kövért. A találkozón jelen volt Csintalan Sándor, az MSZP egykori alelnöke, valamint Szűrös Mátyás, az egykori MSZMP KB titkára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!