hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kész Aréna
Elkészült a BS utódja

2003. 03. 17.
Március 13-án hivatalosan is átadták a Budapest Sportarénát, április 15-ére pedig már C csoportos jégkorong-világbajnokságot terveznek – noha még nem teljesen készült el a komplexum. "Remek létesítmény, világszínvonalú rendezvénycsarnok lesz" – jelentette ki Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának a helyszínen megtartott, kihelyezett ülésén.



A Budapest Sportaréna belülről. Korszer? létesítmény, csak az árat sokallják Fotók: S. L.

Deutsch Tamás korábbi sportminiszter mert nagyot álmodni, amikor az 1999 decemberében leégett BS helyébe elképzelt egy új komplexumot, és megkötötte a francia Bouygues céggel a sokmilliárdos szerződést. Nem úgy, mint a kormányváltás miatt helyzetbe került szabaddemokraták és szocialisták, akik földhözragadt módon megkérdezték, a szerződés "ex has", vagy pedig kész tervek alapján köttetett-é. Máskor azt tudakolták, hogy a húszmilliárdos projekt (plusz hét milliárd a környék rendezése) mitől duzzadt közel negyvenmilliárdosra, miközben a debreceni Főnix Csarnokot 8500 férőhellyel négy milliárdból kihozták. Szóvá tették a szerződés hiányosságait, megkérdőjelezték a csarnok különböző sportrendezvényekre való alkalmasságát, és megkérdezték, miként jöhetett létre az a titkos záradék, amely szerint 2013-ig nem épülhet hétezer főnél nagyobb befogadóképesség? csarnok a fővárosban, amely konkurenciát jelentene a Budapest Sportaréna üzemeltetője számára. 

Ha viták tüzében is, a "karaván halad", a sportbizottság több tagjának jelenlétében 

a héten maga a tervező – Skardelli György építész – vezette végig a komplexumon a sajtó munkatársait. A szakember szerint a 180 méter hoszszú, 130 méter széles "nagy test" nem hasonlítható össze hagyományos épületekkel. 

"Az aréna – a nemzetközi trendnek megfelelően – alapvetően rendezvénycsarnok, csupán sporteseményekből nem lehetne eltartani ekkora épületet. A korábbi BS utolsó éveiben is a rendezvényeknek csak húsz százaléka volt sportesemény" – mondta az ismert építész.

A tervező a sokfunkciós feladatokhoz igazítva "U" alakú nézőteret alakított ki, így a Stefánia útról behajtó kamionok egészen a küzdőtérig eljuthatnak, és gyorsan válthatják egymást, a végére pedig színpad kerülhet. A lelátó két részből áll: egy vasbeton felső karéjból és alatta egy tizenkilenc sorból álló, mozgatható részből. Ez utóbbit szükség esetén teljesen be lehet tolni a vasbetonszerkezet széléig, ekkor egy száz-harminc méter hosszú és hatvankét méter széles fedett, futballpályánál nagyobb tér áll rendelkezésre. A küzdőtéren akár két jégpályát is ki lehet alakítani – a jég elszállítása tömbökben, felolvasztása pedig egy külön aknában történik.



Az Országgyűlés Sportbizottsága az Aréna bejárásán. A terepasztal lovagjai 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!