hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Türelmi zónában az erkölcstelenség

1999. 07. 17.
A tervek szerint nemsokára földrajzi határok mögé, azaz speciális zónákba terelik a prostitúciót a fővárosban. Legalábbis ezt várják az illetékesek a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag részét képező prostitúció-ellenes rendelkezések gyakorlatba ültetésétől. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) átszervezésével már február elsejétől tevékenykedik egy erkölcsrendészeti alosztály, melytől a prostitúcióhoz kapcsolódó "háttér iparágak" visszaszorítását várják.

Egyes becslések szerint Budapesten több ezer prostituált van. Számukra az úgynevezett
türelmi zónák – ahol az eddig büntethető prostitúció már nem büntetendő, hanem
megtűrt tevékenységnek számít

kijelölésére az érintett önkormányzatok hat hónapot kapnak a törvény szeptemberi
hatálybalépésétől számítva. Enynyi időn belül kell kidolgozniuk elvi
javaslataikat a Fővárosi Önkormányzat számára, s ezen az időtartamon belül kell döntést
hoznia a Fővárosi Közgyűlésnek, valamint a döntés eredményének érvényt szerezni
a kerületekben. Ekkor derül majd ki, hogy a gyakorlatban miként viszonyulnak a lányok
és futtatóik a felajánlott helyváltoztatáshoz.

Dr. Gotthard Gábor – a prostitúcióval legfertőzöttebb – VIII. kerület alpolgármestere
egyáltalán nem biztos abban, hogy e "vállalkozás" apparátusa majd önként és
dalolva otthagyja az eddigi helyszíneket és megy a kijelölt zónába. Müncheni
tapasztalatokra hivatkozva az alpolgármester úgy látja, hogy a prostituáltak kijelölt
helyre történő terelése olyan feladat, amely akár hónapokig is eltarthat, és amit a
rendőrségnek erővel kell majd kikényszerítenie. "Mi célszerűnek tartanánk, ha
lenne egy rendőri csoport, amelyik a tiltott zónát ellenőrizné folyamatosan" –
mondotta az alpolgármester.

Gotthard kifejtette: az lenne a legmegnyugtatóbb, ha csupán egyetlen ilyen területet
jelölnének ki a fővárosban. Még azt is el tudná képzelni, hogy ez a Józsefvárosban
jöjjön létre, de ott is csak a lakott területen, illetve a történelmi városrészen
kívül. Lehetőleg "természetes" határokkal szegélyezve – például amilyet a
vasúti sínek jelentenének –, hogy ez a terület ne tudjon tovább terjeszkedni. Így
kevésbé zavarnák a lakókat, a gyermekek szemeitől távolabb kerülne, a közbiztonságot
és a lakásárakat sem befolyásolná oly negatív mértékben, mint manapság. Ebben az
esetben a hatósági kontroll könnyebb feladatot jelentene az illetékesek számára, nem
is szólva arról, hogy a főváros többi területe megszabadulhatna ettől az átkos tevékenységtől.

Egy taxisofőr kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy Budapest belső kerületei tele
vannak bordélyházakkal. Ő "kapásból" egy tucat címet el tudna mondani, noha nem
tartozik azok közé a taxisok közé, akik fejpénz ellenében szállítják az utasokat
a lebujokba, ami azt

jelenti, hogy a kuplerájok ajtónállói a szállított utasok számától függő pénzösszeget
juttatnak a sofőrnek.

Az erkölcsrendészet rendőrnyomozóinak feladata éppen a prostitúcióhoz kapcsolódó
vagy arra épülő szervezett bűnözői körök felderítése és visszaszorítása.
Amint Dézsi Mihály, a BRFK sajtószóvivője a Heteknek elmondta: Ebbe a körbe –
elvileg – akár a beszervezett taxisok is beletartozhatnak. Gyakorlatilag azon súlyosabb
bűncselekmények felderítése a fontos – emberkereskedelem, lopások, kábítószer-kereskedelem
–, amelyek a prostitúcióhoz kapcsolódva, vagy erre épülve működnek. Az esetek
feltárását pedig a nyomozók – a rendőrségi törvénynek megfelelő operatív eszközök
és módszerek igénybevételével – titkos módon is folytathatják – mondotta Dézsi.

A zónák kijelölését szabályozó rendelkezések alapján eleve tiltott területnek számítanak
majd a főútvonalak és 50 méteres körzetük, az egészségügyi, szociális, kulturális,
gyermekvédelmi intézmények, az igazságszolgáltatási és az államigazgatási
szerveknek helyt adó épületek, valamint a Magyarországon bejegyzett egyházak szertartásaira
szolgáló épületek (a temetőket is beleértve) 300 méteres körzete.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!