hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ferencvárosi ki mit mond

1998. 09. 19.
Parázs vita van kialakulóban a ferencvárosi Roma Kisebbségi Önkormányzat és az Amaro Drom roma havilap között. Történt, hogy a lap – a kisebbségi önkormányzat határozott állítása szerint – teljesen alaptalan információkat jelentetett meg az említett testületről. A lap viszont egy véletlenszerűen meginterjúvolt alanytól idéz, miszerint az ügyfeleket a IX. kerületi Roma Kisebbségi Önkormányzatnál semmibe veszik. Az interjúalany közben kiadott egy tiltakozó nyilatkozatot a cikkel szemben. Az újságíró viszont azt vette megrökönyödve tudomásul, hogy írását lejáratásként értékelték a IX. kerületiek.

Az Amaro Drom cím? roma havilap Választások rovatában megjelent cikk Budapest több
kerületében az utca emberét kérdezte meg, hogyan látja roma önkormányzatának működését.
A IX. kerület is szóba kerül az írásban, melyről Orsós János 36 éves rokkantnyugdíjas
lesújtó véleményt fogalmaz meg, miszerint "szinte meg sem hallgatják az embert, nem
segítenek még a beadványokat megfogalmazni sem". Kovács Árpád és Csorba László
a IX. kerületi Roma Önkormányzat vezetője és helyettese teljes felháborodással
olvasták a beszámolót. "Négy év szorgalmas munkáját ennyiben és így értékelni
számunkra elfogadhatatlan"- mondták lapunknak.

Kovács lapunknak elmondta: az elmúlt négy év alatt összesen 190 családot segítettek
lakáshoz, évente 150-200 gyereket üdültetnek az önkormányzat pénzén. Drogellenes
klubot tartanak fenn, emellett kulturális roma rendezvényeket szerveztek, s jelenleg is
40-50 család folyamatosan ügyfelük. Komoly tartozásokat rendeztek el rászorulóknak,
mindezt javarészt "kijárt " pénzekből. Hiszen a kisebbségi önkormányzat összesen
300 ezer forint támogatást kap évente. Egy kollégájuk folyamatosan segít az ügyfeleknek
beadványaik és hivatalos leveleik megfogalmazásában. Az önkormányzati vezető
szerint a rovat egy ellenük indított szándékos negatív kampány eszköze. Orsós János
– az "utca embere"– közben kiadott egy nyilatkozatot, melyben határozottan állítja:
"a cikk teljesen elferdíti az általam elmondottakat, hiszen a IX. kerületi Roma
Kisebbségi Önkormányzat segítő szándékú munkájával meg vagyok elégedve"–
majd szóban hozzátette – "mikor elolvastam a cikket, azt hittem, nem jól látok."

Gyöngyösi Anikó az Amaro Drom munkatársa, a cikk szerzője lapunknak elmondta, hogy
egyáltalán nem volt szándékában lejáratni a IX. kerületieket, akiknek a munkáját
egyébként nagyra értékeli. Orsós – akit teljesen véletlenszerűen választottak ki
megkérdezésre – nyilatkozatát Gyöngyösi készséggel felülvizsgálja, és szükség
esetén kész helyreigazítást közölni a következő lapszámban. Csorba erre reagálva
megjegyezte, hogy a kérdéses írásban nyilatkozó emberek mind kapcsolatban vannak az
újság mögött levő Roma Parlamenttel, mely szervezet jelölteket indít az önkormányzati
választásokon. Mivel Csorbáék függetlenként indulnak, nem tartják kizártnak továbbra
sem, hogy valójában lejáratásról van szó, ezért nem számítanak megfelelő
orvoslatra sem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!