hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 04.21. (XXI/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Paks, Orbán, Gyurcsány - Népszavazási dömping a baloldalon

Népszavazási hullámmal sodorná el a kormányt az ellenzék: Az LMP Paks ügyében, a Momentum a CEU és a kormányfőválasztás ügyében, a DK szintén CEU-ügyben, a Párbeszéd Paks kapcsán nyújtott be összesen tucatnyi kérdést a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Az eddigi gyakorlat alapján szinte egyik kérdés „átengedésére” sincs komoly esély, az ügyek ilyen módon történő napirenden tartása mégis hozhat valamit a kezdeményezők konyhájára. Mint megtudtuk, az LMP akkor is kész aláírást gyűjteni Paks kapcsán, ha elhasalnak a kérdéseik.

Trump három üzenete

Donald Trump áprilisban három látványos katonai manőverrel jelezte, hogy az Egyesült Államok szakítani kíván az Obama-éra „erőtlenségével”. A sort a szíriai vegyifegyver-támadásra adott rakétacsapás nyitotta meg, majd Észak-Korea provokatív rakétakísérleteire válaszul Trump a térségbe küldte a flotta több egységét. Eközben Afganisztán egy távol eső tartományában ledobták az amerikai hadseregben rendszeresített legnagyobb hatóerejű nem nukleáris bombát, amit először vetettek be harctéri körülmények között.

Észak-Korea tovább teszteli a világot

Mike Pence amerikai alelnök felszólította Észak-Koreát, hogy ne „tesztelje” Donald Trump eltökéltségét, miszerint az Egyesült Államok akár katonai beavatkozással is válaszolhat az utóbbi időszak provokációira. Miután Phenjan nagyszabású katonai parádé keretében emlékezett meg Kim Ir Szen születésének 105. évforduló­járól, legutóbbi rakétatesztje ismét kudarccal végződött, aminek okáról figyelemre méltó elméletek láttak napvilágot.

May robbantott

Előrehozott parlamenti választások lesznek június 8-án Nagy-Britanniá­ban – jelentette be kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le.

Fej fej mellett

Teljes a bizonytalanság a francia elnökválasztás hétvégén esedékes első fordulója előtt a tekintetben, hogy ki tud továbbjutni a második forduló­ba. Bár a liberális Emmanuel Macron és Marine Le Pen némi előnnyel rendel­kezik, de a következő két jelölt olyan szorosan van a nyomukban, hogy a rendelkezésre álló adatokból nehéz megjósolni, milyen irányt vesz Euró­pa második legnagyobb országa.

Belföld

Magyar bérek

Havi nettó 182 ezer forintot keres ma egy magyar polgár, a családi adókedvezménnyel együtt pedig átlag 190 ezret. A legtöbbet a fővárosiak viszik haza, átlagosan havi nettó 226 ezret, a megyei rangsor másik pólusán a szabolcsiak állnak havi 118 400 forintos átlagbérrel. A statisztikák szerint a főváros a magyar gazdaságon belül mindmáig a legerősebb húzóerőt jelenti: a legnagyobb adóbefizető, a legmagasabb GDP-arányt termeli, aránylag itt van a legtöbb vállalkozás és a legtöbb foglalkoztatott is.

Átjárók feszegetése

Határok megnyitása. Oly szókapcsolat ma ez, amiről mindenkinek van véleménye. Ami képes egészen mély töréseket létrehozni a nyugati kultúrkörhöz magukat emelt fővel soroló nemzetek között, és e nemzeteken belül.

A politikai üzenetek hermeneutikája

A hermeneutika az értelmezés tudománya vagy inkább művészete. Mivel tudásunk nyelvileg determinált, csak azt nevezhetjük megszerzett ismeretnek, amit képesek vagyunk szavakba önteni. Ámde a kimondott szavak mögött mindig ott van a „belső szó”, amely sohasem jut el a kifejezés szintjére. Hiszen amit mondunk, nem fedi le hiánytalanul azt, amit gondolunk. A hermeneutika lényege  –  ahogy azt Hans-Georg Gadamer a Jean Grondinnel folytatott beszélgetésben megfogalmazta  – a „verbum interius”-ban (a belső szóban) van.

Hit és értékek

„Tegyük újra naggyá a családokat!”

Budapesten rendezik május végén a Családok Világkongresszusát, amelyen több mint 80 országból érkeznek előadók és vendégek, ebből az alkalomból beszélgettünk Larry D. Jacobsszal, a szervezőbizottság elnökével. A rendezvény fő témája, hogyan lehet a sokfajta kihívás között megvédeni, sőt megerősíteni a bibliai értékrenden alapuló természetes családmodellt, amit a társadalom alapegységének tekintenek.

HÁTTÉR

Gratuláció a szultánnak

Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is gratulált Recep Tayyip Erdogannak a hétvégi alkotmányos népszavazás eredményéhez.Elég szomorú.

Évi 712 gyermekmolesztálási ügy

Mintha kicsit megnyílt volna a zsilip: sorban derülnek ki a kiskorúakat molesztáló nevelők külön­böző ügyei. Legutóbb egy középkorú erkölcstanár borzolta fel a kedélyeket, aki kikezdett egy 13 éves diákkal. A Hintalovon Alapítvány szakértői szerint nem annyira az esetek száma nő, hanem több ügy kerül napvilágra, mert óriási a látencia.

Több, mint háború

„Sokáig hittük, nem lesz háború Boszniában, de óriásit tévedtünk” – mondja elhomályosult tekintettel Zoran. A visszaemlékezés apropója a 25 éves évforduló: negyedszázada kezdődött a boszniai főváros, Szarajevó csaknem négy éven keresztül zajló ostroma. Az ötvenéves Zoran és felesége, Danica ma már nem élnek a városban. 18 hónapon át tartottak ki az ostrom alatt, és számos barátot, rokont vesztettek el a népirtásban. Mert nem háború volt Szarajevóban – mondják –, hanem aljas és szisztematikus népirtás, amelynek csak a nemzetközi összefogás és a szerbek tartalékainak elapadása vetett véget.

India, ahol százezrek térnek meg Jézus Krisztushoz

Csak egy régióban háromszor annyian laknak, mint egész Magyarországon, 29 államában körülbelül ugyanennyi különböző nyelvet beszélnek, és egymilliárd, többségében hindu lakosa van. Ez India, ahol napjainkban rohamosan nő a keresztények száma – állítja Manoj, aki India „Szilícium-völgyében” dolgozó informatikai szakember, hívő keresztény.

Fenevadak kertje

Erik Larson amerikai író saját bevallása szerint azért vágott bele a történet feldolgozásába, hogy bemutassa, milyen egy adott személy szemszögéből megélni a történelmet – azzal a tudással és ismeretanyaggal, ami akkor és ott elérhető volt, amikor még nem lehetett pontosan látni, mivé fajulnak az események. Az izgalmas non-fiction műfajával, egy amerikai diplomata család segítségével kalauzolja el olvasóit a háború előtti Németország utcáira, éttermeibe, felső köreibe és partijaira, ahol titkos információk cserélnek gazdát, románcok szövődnek, zajlik az élet, miközben szinte észrevétlenül beköltözik a szívekbe a jeges félelem.

Gyermekfeleségek

Az UNICEF adatai szerint világszerte több mint 700 millióra tehető azoknak a nőknek a száma, akik 18. életévük betöltése előtt léptek házasságra. Közülük minden harmadik, azaz közel 240 millió 15 év alatti volt, amikor férjhez adták őket. Számuk évente 15 millióval gyarapodik. A kiskorúakkal kötött házasságok a Föld országainak kétharmadára, legnagyobbrészt Közép-Ázsiára, a Közel-Keletre és Afrikára jellemzőek. Emellett a jelenség nagy arányban van jelen Latin-Amerikában, és a menekülthullámmal beszivárogni látszik Európába is.

KÁVÉSZÜNET

 Deborah: Elvesztette a szeretteit, de a hitét nem

Deborah Shettima a nigériai Maiduguriban, a Boko Haram terrorszervezet szülővárosában élt azóta, hogy a lázadó mozgalom 2009-ben gyors növekedésnek indult. Már az is csoda volt, hogy túlélte az állandó harcokat, öngyilkos robbantásokat és merényleteket. Még nagyobb csoda, hogy meg tudta őrizni hitét azt követően is, hogy a Boko Haram megfosztotta minden családtagjától. A keresztény asszonynak - sok más szenvedő társához hasonlóan - az Open Doors emberi jogi szervezet segített talpon maradni.

A német pátriárka

Minden idők legnagyobb német személyisége – egy 2003-as közvélemény-kutatás szerint a németek Konrad Adenauert tartják leginkább méltónak erre a kitüntető címre. Az egykori politikus már Köln felvirágoztatása, illetve a kommunistákkal és a nácikkal való szembenállása nyomán beírta magát a történelembe, ám élete legnagyobb hatású korszaka a hetvenes éveiben, a második világháború után kezdődött. Április 19-én halálának ötvenedik évfordulója kapcsán emlékezett rá a világ.

Tavaszi kiruccanás

Ha egy gyorsan megközelíthető, mégis varázslatos helyet keresünk, akkor ideális választás a vácrátóti botanikus kert. Veresegyházán túl, de szinte mellette találjuk ezt a varázslatos kis helyet. Tömött parkoló kocsisor jelzi, hogy megérkeztünk.

Beszéljünk róla!

Depresszió? Beszéljünk róla! címmel indított a WHO tavaly októberben a Mentális Egészség Világnapján egyéves kampányt, mivel a legutóbbi kutatások szerint a depresszió lett az egyik leggyakoribb oka a munkahelyi teljesítmény csökkenésének, komoly gazdasági következményeket vonva maga után. A fásultságból és kimerültségből fakadó munkaképesség-csökkenés évente több mint ezermilliárd dolláros gazdasági veszteséget okoz globális szinten. A tanulmányok alapján a depresszió 2020-ra már a munkaképtelenség vezető oka lehet, ezért az éves projekt részeként április 7-én, az Egészség Világnapján is a depresszió volt a WHO kiemelt témája.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!