hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jön a forradalom light?

2017. 10. 27.
Múlt héten pénteken  Gulyás Márton, aki a Közös Ország Mozgalom (KOM) aktivistája, kijelentette az ATV-ben: ha a Fidesz nem támogatja választójogi javaslatukat, akkor polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak. Másnap nyolc ellenzéki párt a KOM Alkotmány utcai Agórájánál aláírta ezt a javaslatot. Hétfőn a Népszava így kommentálta az eseményeket: „Szinte nem is kérdés, hogy nyolc ellenzéki párt polgári engedetlenségi akciót hirdet napokon, heteken belül.” Bár az MSZP elnöke egy picit ködösíti a dolgokat, szerinte „Orbán Viktort a mai, igazságtalan választási rendszerben kell legyőzni, s utána elfogadni a közös, alkotmányos szisztémát”. Igaza van, csak akkor teljesen érthetetlen, hogy miért csatlakoztak Gulyásékhoz.

Mire számíthatunk? Jelképes üzenete van annak is, hogy szeptemberben szintén az Agóránál tartott előadást Szrgya Popovics, az Otpor szerb diákmozgalom korábbi vezetője és az Útmutató a forradalomhoz című, nemrég magyarul is megjelent könyv szerzője. Komoly és elismert „forradalomszakértő”, aki állandóan hangsúlyozza módszerei erőszakmentes jellegét. A dolgok felszínét nézve ez talán igaz is. Módszerüket így magyarázta a 168 órának, a példa törökországi:

„A rendőrség hangosbemondón közli, hogy a muszlim illemet sértő smárolást azonnal hagyják abba. Másnap tüntetés kezdődik a csókolózás jogáért, békésen, beleköthetetlenül, hiszen törvényt senki sem sért. De egyszer csak egy rendőr elveszíti a fejét, és üt. Az erő alkalmazása pedig nagyon rossz fényt vet a hatalomra, leleplezi, lejáratja.”

Világos, hogy a cél az erőszak kiprovokálása. Ami nyilvánvalóan annak a kockázatát hordozza, hogy az ilyen eset szikrája lehet egy komolyabb erőszakhullámnak is. Másik kedvenc példája Popovicsnak az, amikor Miloševič képét felfestették egy hordóra, erre raktak egy baseballütőt. A hordón felirat: „Verd be a képét mindössze egy dínárért!” Hamarosan zengett az utca az ütésektől, és hosszú sor állt a hordó előtt. Ez a módszer is betöltheti az említett szikra szerepét (a Magyar Narancs ismerteti így az esetet).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!