hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Tesla-balesetek és a második mesterterv
Átmeneti áramszünet

2016. 07. 24.
Az utóbbi hetekben egyre jobban szorongatják az elektromosautó-gyártó Teslát az önvezető rendszerének balesetei miatt. Úgy tűnik azonban, hogy Elon Musk a támadások kereszttüzében is inkább előre próbál menekülni.

Tavasz óta még a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapott Elon Musk vállalata, aminek most nem feltétlenül örülnek a cég szilícium-völgyi főhadiszállásán. A megnövekedett médiavisszhang oka ugyanis az, hogy rövid időn belül már a második olyan autóbaleset történt, amelyben a Tesla saját fejlesztése, az úgynevezett Autopilot (önvezető, robotpilóta funkció) érintettsége is felmerült.
Legutóbb, július elején egy Model X típusú autó állt fejre. A Tesla két utasa túlélte a balesetet, a rendőrségnek pedig azt állították, hogy a baleset idején az önvezető funkció működött a járműben. Az esettel kapcsolatosan a Tesla – megvizsgálva az autó által gyűjtött adatokat – azt állította, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy be lett volna kapcsolva a vezetést segítő rendszer a baleset idején. Ezzel szemben az idén májusban történt, halálos kimenetelű balesetben viszont egyértelműen megállapították, hogy aktív volt ez a rendszer. Akkor éppen egy floridai autópályán haladt a Model S és vezetője, amikor egy merőlegesen becsatlakozó útról (egyébként szabálytalanul) egy pótkocsis teherautó kanyarodott elé. Az automata rendszer ezt nem érzékelte, és mivel a sofőr sem reagált időben, így elkerülhetetlen volt a baleset: a robotpilóta egyenesen a pótkocsi alá vezette a sport­autót. Ez volt az első olyan eset, amikor a vezetést támogató szoftvernek bizonyítottan köze volt egy halálos balesethez.
Az említett esetek kapcsán nem is kifejezetten magát a baleset tényét, sokkal inkább a vállalat reakcióját, illetve annak késését kapta fel a média. A májusi 7-ei balesetet követően ugyanis csak napokkal később hozták nyilvánosságra a történteket, amellyel kapcsolatosan a Fortune az írta, hogy a cég minden bizonnyal – és számító módon – a negatív következmények elkerülése érdekében megvárta a május közepén esedékes befektetői döntéseket, s csak ezután állt elő a történtekkel. Ez utóbbi állítást azonban a Tesla szóvivője határozottan cáfolta, és közölte, hogy ők a hatóságokat időben értesítették, és csak addig tartották vissza a részleteket a nyilvánosságtól, amíg az azzal kapcsolatos nyomozások és vizsgálatok folyamatban voltak. Másrészt – tette hozzá a vállalat képviselője –, a szóban forgó tragikus esemény ellenére is igaz, hogy a statisztikák alapján még mindig sokkal biztonságosabbnak minősülnek a Tesla autói, mint a tradi­cionális gépjárművek.
Persze mással is megpróbálták enyhíteni
az események súlyát:  arra hivatkoztak, hogy a hír bejelentésének hatására nem esett jelentős mértékben a cég részvényeinek az árfolyama, így lám-lám, utólag még a piac is őket igazolta. Ez a „mentség” azonban fordítva sült el. Ez volt ugyanis az a pont, ahol újabb támadások érték a céget: sokak szerint éppen azért különösen fontos a befektetők mielőbbi tájékoztatása, mivel egy teljesen új fejlesztési irány egyik zászlóvivő technológiájáról van szó.
Mindenesetre fontos kiemelni, hogy ezen új irányvonalon belül a Tesla egy fokozatosabb, lépcsőzetesen továbbfejlesztett megközelítést alkalmaz. (Szemben például a Google-lel, ahol kapásból egy teljesen önvezető autó fejlesztésén dolgoznak.) A jelenlegi Autopilot rendszerével kapcsolatosan pedig minden fórumon hirdeti és egyértelművé teszi, hogy egy „bétafázisban”, azaz még nyílt tesztelési szakaszban lévő, a vezető folyamatos felügyeletét igénylő rendszert bocsát az autótulajdonosok rendelkezésére, amelyet azok kizárólag saját felelősségükre használhatnak.
Arról a médiavilág természetéből fakadóan persze már kevesebb szó esik, hogy hány esetben akadályozott meg a sofőrök által nem észlelt veszélyhelyzetben baleseteket a rendszer. Mindezekkel egyidőben már útnak indultak olyan pletykák is, amelyek szerint hamarosan megérkezik az Autopilot 2.0-s verziója, amely a TechnoBuffalo szerint például képes lesz észlelni a piros lámpákat és a stoptáblákat is, ezáltal még biztonságosabbá téve a közlekedést.
A balesetek árnya azonban még ma is kísért: a SEC amerikai tőzsde felügyelet a héten vizsgálatot indított ellenük az Autopilot működése miatt. Ilyen össztűzből nem egyszerű kitörni, de úgy tűnik, hogy az „igazi vasembernek” ez is sikerülhet: nemrég jelentette be a Twitteren keresztül, hogy egy újabb, immáron második mestertervvel készül. Hogy ennek a bejelentésnek a súlyát megértsük, íme egy kis emlékeztető: az első mesterterv részeként jelentette be a cégvezér, hogy a luxuskategóriába szánt Model S-sel és a Tesla 3 sportautóval elkezdik megreformálni az autópiacot, s az itt szerzett tapasztalatok és bevételek segítségével elindulnak az alacsonyabb (és így elérhetőbb) árszabású autók gyártásának irányába. A balesetektől eltekintve az első szakasz egyelőre hibátlanul halad a megvalósulás felé, így ennek fényében még érdekfeszítőbb, hogy mi lesz a tartalma a második mestertervnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!