hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindenkinek rossz
Orosz gazdasági bojkott az EU-val szemben

2014. 08. 21.
Oroszország a napokban újabb importkorlátozást léptetett életbe. Egy évig minden olyan ország hús-, élelmiszer- és mezőgazdasági behozatalára korlátozást vetett ki, amely már március óta hasonló eszközökkel támadja az orosz medvét krími agressziója miatt.

A mostani lépés az EU-n kívül érinti Norvégiát, az USA-t, Kanadát és Ausztráliát is. Svájc viszont – úgy tűnik – megúszta a szigort, mivel nemrég közölte: nem hajlandó követni a nyugati országok pél­dáját az oroszokkal szembeni szankciókban – írta a The Wall Street Journal.

A Krím márciusi megszállása óta ugyanis az EU és az USA már több ízben rendelt el szankciókat Oroszország ellen, így nem csoda, ha már a válaszcsapásokat is több fordulóban lehet mérni. A nyugati korlátozások fokozatosak voltak: először csak kisebb cégeket érintettek, majd következtek a (zömében állami tulajdonban lévő) nagybankok és a nagy „Putyin-barát” ipari vállalatok (például a gépfegyvereiről ismert Kalasnyikov-gyár is). Hasonlóan ehhez, az oroszok által diktált embargó is fokozatosan bontakozott ki. Tavasszal még csak az amerikai szárnya­sokat és az uniós sertésimportot érintette.

De mit jelent mindez számokban? Többféle megközelítés is létezik. Az unió Oroszország felé irányuló teljes exportja 120 milliárd euró, míg a magyar export ebből 2,5 milliárd. Az Oroszországba irányuló export összetétele az EU28 és Magyarország esetében hasonlóan alakul: 10 százalék körüli az agrárium és közel 50 százalék a gépek és szállítóeszközök kivitele. Tehát lehetnek még fájóbb embargók is a jövőben… De maradjunk egyelőre a mezőgazdaságnál! Az unió teljes exportján belül az agrárium összesen 7 százalék. Ezen a 7 százalékon belül is az Oroszországba irányuló hányad 10 százalék, azaz összesen egy 0,7 százalékos részről beszélünk az EU teljes éves kivitelét tekintve. 2013-ban az agrártermékek terén a legélénkebb kereskedelmet Németország, Hollandia, Litvánia, Lengyelország, Franciaország és Lettország folytatta az oroszokkal. Összességében pedig elmondható, hogy a balti államok biztosan meg fogják érezni ezt az újabb szigorítást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!