hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Láthatatlan háború Kókától Matolcsyig
Miért bukott el az e-útdíj tender?

2013. 01. 31.
Az elektronikus útdíj tender váratlan bukása iskolapéldája annak, hogy miként képes a politika elrontani egy pofonegyszerű műszaki paraméterekre épülő projektet. Hónapokig Fellegi Tamás (volt) fejlesztési miniszter és Matolcsy György gazdasági miniszter vetélkedése bénította a programot, majd irracionális politikai igények tették – legalábbis a jelen állás szerint – kivitelezhetet­lenné az úthasználattal arányos útdíjrendszer időbeli megvalósítását. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1. Volt.

Visszalépett az elektronikus útdíj tendertől a Getronics Magyarország Kft. január 18-án. Az említett cég az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján „nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá”. Legalábbis ez áll az „ügygazda” Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. közleményében, amely a döntést tudomásul vette.

Az ÁAK még 2012. szeptember végén hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére. A társaság ezt követően december 15-én jelentette be, hogy a Getronics Magyarország Kft. nyerte az e-útdíj tendert, miután a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a legolcsóbb ajánlatot tette nettó 34,89 milliárd forintos áron. A tervek szerint tavaly decemberben írták volna alá a szerződést, de a Getronics január közepén 30 napos haladékot kért és kapott, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával.

A Getronics Magyarország Kft. az MTI-nek eljuttatott közleményében arról írt, hogy a piacon „eddig nem tapasztalt mértékű és formájú nyomásgyakorlás következtében olyan bizonytalan üzleti és jogi helyzet alakult ki, amely jogi helyzet tisztázásáig nem áll módjában a szerződést aláírni, és a teljesítést megkezdeni”. Mint írták: „a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban az egyik versenytársunk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerünket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében”.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!