A Budapesti Értéktőzsdén újabb rekordok dőltek egészen hétfőig, kedden azonban az S&P hitelminősítő kilátásba helyezte a magyar forint-adósságállomány leminősítését, amire 150 pontos eséssel reagált a piac, így
összességében csak minimális emelkedéssel zárta a hetet.
A hétfői kereskedésben több történelmi csúcs is született: a BUX záróértéke 12 203 ponttal, az OTP záróára 4570 forinttal, a Molé 9000 forinttal ért a csúcsra.
A hét negatív szenzációját a Borsodchem (BC) zuhanása okozta. A cég többségi tulajdonosa, a VCP AG bejelentette, hogy részvényeinek zártkör? értékesítésével kívánja csökkenteni befolyását, ami várhatóan még a negyedik negyedévben megtörténik. A tranzakció érintheti a TVK árfolyamát is, mivel a BC bejelentette, hogy a TVK-ban lévő részesedését a hosszú távú etilénszállítási szerződés hatályba lépése után nem tekinti többé stratégiai célúnak, így értékesíteni kívánja azt. Az események kapcsán van esély arra, hogy a BÉT vegyipari szektora újra megélénkülhet
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »