A BUX is folytatta alacsony forgalom melletti lemorzsolódását, 11 072 ponton zárta a hetet. Mindkét gyógyszergyártó erősödött a héten, miután a hírek szerint megegyezés született a gyártók és a kormány között a gyógyszerárfronton. Ennek alapján a termelői árak július 1-jétől visszaállnának a befagyasztás előtti szintre, a fogyasztói árak azonban nem emelkednének, a különbözetet a megemelt gyógyszerkassza finanszírozza annak kimerüléséig. Ezt követően a tavalyihoz hasonlóan a gyógyszergyártók forgalomarányos befizetést teljesítenek 2004 végéig. Ez mindenképpen jó hír, mivel – legalább az év végéig – kiszámíthatóvá teszi a szabályozási környezetet.
Az index esését az OTP 4,5 százalékos zuhanásának köszönhette, a Mol és a Matáv ára változatlan maradt. A BorsodChem részvényeit hétfői értéknappal felaprózták 1:5 arányban, így azok névértéke 202 forint lett, árfolyama 2500 forint a keddi zárásban. A Forrás Rt. részvényei 32 százalékkal erősödtek, miután az Arago Rt. 1200 forinton vételi ajánlatot tett a részvényekre.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »